Infostart.hu
eur:
388.29
usd:
336.3
bux:
122537.07
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter beszél a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány Szuverenitás című konferenciáján a Várkert Bazárban 2023. november 13-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Újfajta területfejlesztés pörög fel idén Magyarországon

Az eddig kizárólag településalapú fejlesztéspolitika mellett idén már erőteljesen megjelenik a térségi alapú is - mondta Navracsics Tibor, aki arról is beszélt, hogy bizonyos esetben több pénz maradhatnak az önkormányzatoknál.

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter a gondola.hu-nak adott interjúban felidézte: 2024 januárjában egy olyan minisztériumi szervezetrendszer jött létre, amely példátlan lehetőséget biztosít a közigazgatás valamennyi résztvevője számára, ideértve az önkormányzatokat is. A kormányhivatalok, a területfejlesztési és az európai uniós források hasznosítását szolgáló intézményrendszer, valamint az önkormányzatok ügyeinek közös központi igazgatási egységének kialakításával mára minden adott ahhoz, hogy a partnerség legyen a közös nevező. Ennek legjobb példájaként a Versenyképes Járások Programot emelte ki, melynek kialakításánál számos ponton figyelembe vették az észrevételeket és javaslatokat.

A január 1-jén indult programról szólva emlékeztetett: annak keretében támogatás igényelhető térségi alapinfrastruktúra és elérhetőség fejlesztése, térségi közszolgáltatások fejlesztése, térségi gazdaságfejlesztés és településüzemeltetés tárgyában is.

"Azt szeretnénk elérni, hogy 2025-ben már a gyakorlatban is megvalósuljon az az új területfejlesztési szemlélet, amelynek eredményeként az eddig kizárólag településalapú fejlesztéspolitika mellett erőteljesen megjelenik a térségi alapú is"

- fogalmazott.

Hangsúlyozta ugyanakkor: a Versenyképes járások program nem váltja fel a településalapú fejlesztési programokat, hiszen például a Modern városok program vagy a Magyar falu program kifejezetten sikeresek voltak. Ám ezekből a programokból kimaradtak a különböző települések közötti elemek, például a közlekedési infrastruktúra vagy a térségi közszolgáltatások fejlesztése.

Navracsics Tibor szavai szerint az új területfejlesztési szemlélet szervezeti, intézményi képviselője a Területfejlesztési Szolgálat, melynek alapvető feladata a kétirányú kapcsolattartás kialakítása, vagyis a szakpolitikai információk eljuttatása a területi szereplőkhöz és a térségi vélemények, tervek becsatornázása a kormányzati döntéshozatalba. A szolgálat emellett operatív segítséget is adhat például a fejlesztési dokumentumok összeállításában, illetve projektfejlesztésben.

A Versenyképes járások program megítélésében a tárcavezető értékelése szerint nem a politikai hovatartozás, hanem az anyagi szempontok játszottak nagy szerepet, a legfőbb kérdés tehát, hogy készek-e a városok a bevételüket megosztani. "Mindenkivel több körben leültünk egyeztetni, és szerintem januárban már egy olyan program indult útjára, amelyet többé-kevésbé mindenki elfogad és megért" - jelezte.

Hozzátette: az önkormányzatok finanszírozása kapcsán például megfogalmazódott annak lehetősége, hogy

ha az iparűzési adó növekménye nagyobb lesz, mint amit a Versenyképes járások program alapja jelent, akkor a jövőben további források maradhatnak az önkormányzatoknál.

Távlatosan pedig abban bízik, hogy 2026-2027-től a szolidaritási hozzájárulás is bekerül a Területfejlesztési Alapba - fűzte hozzá.

Az idei költségvetési törvény szigorítja az önkormányzati gazdálkodást - ismertette a miniszter, kiemelve: a faktorálás megtiltása az önkormányzatok számára, a kincstár felé teljesítendő adatszolgáltatási rendszert érintő szabályozás, valamint az az előírás, amely szerint az 50 millió forint feletti fejlesztési célú támogatás kizárólag a kincstárnál vezetett számlára folyósítható, egyaránt az önkormányzatok gazdálkodásának stabilitását és átláthatóságát fogják a növelni.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a 34 átlagos gazdasági erőt meghaladó járás közül 22 fővárosi kerület, itt a Budapesten kívüli Magyarországot csak 12 járás képviseli. 163 járás az átlagos gazdasági erő alatt helyezkedik el, közülük 55 járás fejlettsége az országos átlag felét sem éri el - figyelmeztetett.

A megoldás alapját a miniszter a területfejlesztési szemlélet gyökeres átalakításában látja. Az új területfejlesztési törvény például már arra tesz kísérletet, hogy a közigazgatásiegység-alapú fejlesztéspolitika mellé a területiegység-alapú, a térségalapú fejlesztési politikát is behozza. Ennek egyik első kézzelfogható eredménye a Versenyképes járások program, amely a járásokat jelöli ki egyfajta fejlesztési célpontnak - jelezte.

Navracsics Tibor kitért a Magyarországnak járó uniós forrásokra is, kiemelve: az Európai Bizottság három operatív program esetében a források 55 százalékát függesztette fel, sőt a 2021-27-es pénzügyi időszakban hazánk a tagállamok élmezőnyében van az uniós források felhasználása tekintetében.

"Ugyanakkor tény, hogy a most felfüggesztett pénzek felszabadításához az Európai Bizottsággal további tárgyalásokra és megállapodásra van szükség. Abban bízom, hogy amikor a most megalakuló Európai Bizottság már üzemszerűen működik, a tárgyalásokat tudjuk folytatni, és talán tudunk még felszabadítani további európai uniós forrásokat" - mondta el a miniszter.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.

Szakértő: az inflációt is csökkenti, hogy lejjebb vitték az üzemanyagok jövedéki adóját

A magyar kormány május 1-ig az uniós minimumszintre csökkentette a benzin és a gázolaj jövedéki adóját, hogy mérsékelje a közel-keleti konfliktus miatt emelkedő világpiaci olajárak hatásait. Az InfoRádió az intézkedés hatásairól kérdezte Erdélyi Dórát, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány makroökonómiai elemzőjét, aki szerint ezzel a lépéssel összességében 25 forinttal ment lejjebb az üzemanyagár literenként, és az infláció is nagyjából 0,2 százalékponttal mérséklődött.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×