Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Vonattal ütközött a rendőrautó Szabolcsban – videó

A közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy rendőr ellen, aki a szolgálati autójával vonatnak ütközött tavaly ősszel.

A járőrszolgálatban lévő rendőr 2024. november 2-án egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen az általa vezetett szolgálati autóval nem állt meg a vasúti átjáró előtt, és anélkül haladt tovább, hogy meggyőződött volna arról, érkezik-e ott vonatszerelvény – ismertette a Központi Nyomozó Főügyészség.

Miután a rendőr észrevette, hogy jön egy vonat, megállt, de akkorra az autó eleje már belógott a sínekre. Az ütközés hatására a rendőrkocsi kifordult, majd két méter sodródás után az úttesten keresztbefordult, a vonat pedig a sínen, az ütközés helyétől 37 méterre állt meg.

Kiemelték, hogy a rendőr az általa elkövetett közlekedési szabályszegéssel közvetlenül veszélyeztette utasa, valamint a vasúti közlekedésben részt vevők életét, testi épségét, amikor a vasúti átjárót nem az előírt fokozott óvatossággal közelítette meg.

A bíróságra benyújtott vádiratában az ügyészség egyszerűsített eljárás lefolytatását kezdeményezte, és pénzbüntetés kiszabása mellett azt indítványozta, hogy a rendőrt – határozott ideig – tiltsák el a "B" kategóriába tartozó közúti járművek vezetésétől – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×