Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
fegyveres fenyegetés
Nyitókép: Getty Images / Paul Bradbury

Iskolai lövöldözéssel fenyegetőzött egy bajai középiskolás – a rendőrség nem vette „poénra”

Iskolai lövöldözéssel fenyegetőzött közösségi oldalán egy bajai középiskolás, aki ugyan poénnak szánta a szavait, de büntetőeljárásban kell felelnie tettéért – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A tájékoztatás szerint a 17 éves fiú nyilvános profilján, angol nyelven osztotta meg gondolatait a világgal, amely szerint "The next school shooter will be me", vagyis, mint írta "A következő iskolai lövöldöző én leszek".

A kiírásra több osztálytársa felfigyelt, akik megijedtek a fenyegetéstől. A diákoknak az is feltűnt, hogy az utóbbi időben megváltozott az iskolatársuk viselkedése és az érdeklődési köre az internetes tartalmak iránt. Az osztályfőnökhöz fordultak segítségért és a fenyegetés a rendőrséghez is eljutott január 24-én.

A Bajai Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentés után több diák és tanár kihallgatását követően pár órán belül a kamasz lakásán lefoglalták a fiú készülékeit, és internetes agresszió vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatal azt nyilatkozta, hogy a poszt megírásával az Amerikai Egyesült Államokban történt iskolai lövöldözéseket akarta kifigurázni, poénnak szánta azt és nem gondolta komolyan.

A nyomozók vizsgálják, hogy más bűncselekmény is megvalósult-e.

Azt írták, az elmúlt időszakban a világ számos pontján történt, több ember halálát okozó hasonló jellegű cselekményekre tekintettel a rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a fenyegető kijelentésekre. Az ilyen tartalmak megosztása január 1-jétől a büntető törvénykönyv módosításával büntetőeljárást von maga után - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×