Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.37
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Az amerikai légierő egyik C-17-es Globemaster típusú szállítórepülőgépének hajtóművét nézi egy katona a 12. Aero India elnevezésű légi és űrtechnológiai szakkiállításon a dél-indiai Bangalorban 2019. február 21-én. A febuár 24-ig tartó négynapos légiipari szakkiállításon 30 ország több mint 350 gyártója mutatkozik be.
Nyitókép: MTI/EPA/Dzsagadis Nv

Továbbra is vannak érthetetlen dolgok a lezuhant dél-koreai gép körül – mondja a repülési szakértő

A december végén kényszerleszállás közben betonfalnak csapódott dél-koreai repülőgép mindkét hajtóművében találtak madártollakat és vérfoltokat, ám az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindkét hajtómű leállt, azoknak ugyanis be kellett volna darálniuk a bekerülő szárnyasokat.

"Nem gyakori, hogy egy repülőgép hajtóművét madarak tegyék üzemképtelenné, és az még ritkább, hogy mindkét hajtómű leálljon emiatt" – mondta az InfoRádióban Pető György pilóta. A repülési szakértő kiemelte, hogy további vizsgálatokat igényel, hogy mi okozhatta a tragédiát, mert a hajtóműveket úgy tervezik, hogy ha egy-két madár belerepül, akkor az nem jelent problémát, a hajtómű "beszippantja és kiköpi", de elviekben ettől még nem fog leállni.

"Az ilyen hajtóművek hatósági jóváhagyásánál fagyasztott madarakat lőnek be a nagy sebességgel működő hajtóműbe, amit a rendszernek ki kell bírnia" – jegyezte meg a szakértő. Arról is beszélt, hogy annak minimális az esélye, hogy annyi madárral találkozzon egy repülő, hogy mindkét hajtóműve meghibásodjon, de felidézte, hogy volt erre példa, amikor New Yorkban a Hudson folyóra kellett leszállnia egy utasokkal teli gépnek, miután egy vadlibarajjal ütközött.

A koreai gép esetében azonban az is érthetetlen, hogy miért nem voltak kint a gép kerekei.

"A hajtóműveket a jelenleginél jobban nem lehet megvédeni a madaraktól" – jelentette ki Pető György, és hozzátette, ha lenne rá tökéletes védelmet jelentő megoldás, akkor már alkalmazták volna. Ez a kockázat megmarad, de hangsúlyozta, hogy nagyon sok repülőgép találkozik madárral, és ettől nem áll le a hajtómű. "A vadászgépeknél van olyan rendszer, hogy a levegő nem közvetlenül jut be a sugárhajtóműbe, ám ez sem jelent megoldást" – mondta a szakértő, és indokolásként hozzátette, minden hajtómű "lételeme" a beáramló levegő, és minden, ami ezt blokkolná, problémát okozna jelentősen befolyásolná a hajtómű teljesítményét.

A madarakkal ütközés a repülés régi problémája. Már Wilbur Wright is ütközött madarakkal egy 1905-ös kísérleti repülésekor, az első halálos madárütközéses baleset pedig 1912-ben történt, akkor sirályok miatt zuhant vízbe egy repülőgép. Pető György szerint a dél-koreai repülőgép-baleset okainak kiderítése nagyon hosszú folyamat lesz, ennek csupán egy kis része az, hogy a repülőgép mindkét hajtóművében találtak madártollakat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×