Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Hospital with corridor and bed without persons in landscape format
Nyitókép: upixa/Getty Images

Gond nélkül szökött meg a kórházból a ferihegyi reptéren öngyilkosságot elkövető zavart férfi

A 35 éves férfinek tévképzetei voltak, vélhetőleg kábítószer fogyasztása miatt. Lapértesülés szerint előző nap szökött meg a Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiájáról.

Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, hétfő hajnalban leugrott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljának galériájáról egy férfi. A repülőtér sürgősségi orvosi csapata azonnal a segítségére sietett, de később, az éjszaka folyamán végül belehalt sérüléseibe.

A blikk.hu úgy értesült, hogy a férfi szombaton egy házibuliban volt, ahol többféle kábítószert is fogyaszthatott, ami egy súlyos pszichés állapotot váltott ki nála. A lap információi szerint ezután azzal hívta fel a szüleit, hogy látta Jézust és azonnal templomba akar menni, ezért a lakótársa el is vitte magával.

A férfi egy ismerőse a lapnak azt nyilatkozta, hogy a Péterfy Sándor utcai kórházba került, de tévképzetei voltak: démonokat látott, akik azt mondták neki, hogy ölje meg magát. Az intézményben is megpróbálta magát kivetni az ablakon, de megakadályozták ebben. A férfi négy óra elteltével, mivel nem a zárt pszichiátrián helyezték el, egyszerűen kiszaladt az épületből. Első útja a lakására vezetett, ahol kabátot kért a lakótársától, ám mire kivitte neki, felszívódott.

A férfi eltűnését a rendőrségen is bejelentették, akik körözést adtak ki rá, de nem találták sehol.

Nagy László eltűntkereső a lapnak azt mondta, a család nem is a rendőrségtől értesült arról, hogy fiuk zavart állapotban, hiányos öltözetben megszökött a kórházból, a lakótárs szólt nekik. Hozzátette, szomorú, hogy zavart állapotban senki nem hívott segítséget hozzá, miközben eljutott a belvárosból a reptérre. Úgy véli, a kórházi eltűnések sokkal nagyobb számban fordulnak elő, mint az megengedett lenne.

A lap megkereste a Péterfy Sándor utcai kórházat is az ügyben, de az intézmény betegjogokra hivatkozva nem adott tájékoztatást.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×