Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Duális képzésben részt vevő tanulók a Mercedes-Benz kecskeméti oktatási központjában 2014. április 29-én. Huszonnyolc duális szakképzésben részt vevő diák fejezi be középiskolai tanulmányait a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél, akik júniustól álláslehetőséget kapnak a kecskeméti Mercedes-gyárban.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Jó hírt kapnak a szakképzésben oktatók

2025. január 1-től újabb jelentős béremelés lép életbe a szakképzésben oktatók számára: közel 24 ezer oktató bére átlagosan 21,2 százalékkal növekszik. A kormány erre a célra közel 50 milliárd forintot biztosít költségvetési forrásból – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

Közleményükben azt írták: a szakképzési rendszer 2020-as átalakítása során a kormány kiemelt figyelmet fordított a gyakorlatorientált tematikára való áttérésre és az oktatók megbecsülésére. Az azóta megvalósult béremelések eredményeképpen Magyarország a szakképzés terén kiemelkedő pozíciót ért el.

Hozzátették: a 2020-as átalakítás óta negyedszer növekszik jelentősen a szakképzésben dolgozó oktatók bére, így az oktatók fizetése 2025-re a 2020-as szint 2,5-szeresére nő. Ez a mostani bérfejlesztés, hasonlóan az előzőekhez, nem uniós, hanem hazai költségvetési forrásból valósul meg, és minden szakképző intézményre érvényes, függetlenül attól, hogy állami, egyházi vagy egyetemi fenntartású. Az oktatók bére eszerint legalább 705 ezer forint, de jellemzően 800-950 ezer forint lesz – írták.

A közleményben idézik Varga-Bajusz Veronikát, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárt, aki elmondta: „2020-ban, amikor a kormány nekivágott a szakképzés átalakításnak, abban gondolkodott, hogy ehhez három alapelem kell: a motivált oktató, a motivált diák és az inspiráló tanulási környezet. A béremelésekkel a kormány egyértelműen kifejezi az oktatók iránti megbecsülését, tovább erősítve a magyar szakképzést”.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

A péntek délutáni, több áldozatot szedő orosz rakétatámadás után Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetést adott ki: hírszerzési információk alapján hasonló akcióra kell számítani az elkövetkező 48 órában. Lettország bekérette az orosz követségi ügyvivőt azt követően, hogy egy rakéta eltalálta a balti állam külképviseletét az ukrajnai Szlavjanszk városában - a támadásban két konzulátusi dolgozó is megsebesült. Az amerikai szenátusban gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán, a demokraták ugyanis jelezték republikánus kollégáiknak, hogy készek akár már a jövő héten megszavazni azt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×