Minden tankerületi központban kapnak év végi juttatást a pedagógusok, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő dolgozók. A Klebelsberg Központ elnöke az InfoRádióban elmondta: átlagosan 187 500 forint lesz az az összeg, amit a tanárok között szétosztanak a tankerületi iskolákban, 75 ezer forintra pedig biztosan minden érintett számíthat.
Év végi juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő szakemberek, dolgozók. A Klebelsberg Központ elnöke az InfoRádióban elmondta: minden érintett kap minimum 75 ezer forintot, és ezen az összegen felül az iskolaigazgatóknak lehetőségük van arra, hogy az elvégzett munka, illetve teljesítmény alapján további jutalmat adjanak. Átlagosan 187 500 forintot kapnak az egyes tankerületek, ezt az összeget oszthatják szét a plusz munkát vállaló tanárok, dolgozók között az intézményvezetők.
Hajnal Gabriella hozzátette: az iskolaigazgatók „vannak ott a terepen”, ők azok, akik látják, ki hogyan végzi a munkáját, ez alapján tudnak differenciálni a dolgozók között. Az érintettek még karácsony előtt megkapják a juttatást, illetve a jutalmat, az összegek átutalása ezen a héten valósul meg.
Az alapjuttatáson felüli jutalomban teljesítményarányosan részesülhetnek az iskolai dolgozók. A Klebelsberg Központ elnöke kiemelte, hogy főleg az év végén rengeteg plusz feladatot végeznek a pedagógusok és más dolgozók, a legtöbben ráadásul önként vállalkoznak erre a munkaidejükön kívül. Példaként megemlítette a karácsonyi koncertek, osztálykirándulások, színház- vagy múzeumlátogatások megszervezését, illetve a múlt héten több iskolában is tartottak Luca napi vásárt. Az adott intézmény vezetője a szerepvállalások számának megfelelően dönt arról, hogy az egyes tanárok, dolgozók mennyi plusz pénzt kaphatnak.
Hajnal Gabriella tájékoztatása szerint ha egy-egy pedagógus messze az átlagon felül teljesített az órákon kívüli foglalkozások megtartásával, akkor
akár 300 ezer forintot is kaphat, ami a felső határa a jutalmaknak.
Szomorúnak tartja, hogy egyes sajtótermékeknek már jóval a hivatalos bejelentés előtt kiszivárogtatták az év végi juttatásokról szóló döntést. Mint fogalmazott, korábban a szakszervezetek, egyes médiumok által többször is „fals vagy csúsztatott információk” kerültek napvilágra az oktatásüggyel kapcsolatban, ezért úgy véli, érdemes megvárni mindig a hivatalos illetékes szerv közleményét.
„Azért nem közöltük előre az év végi juttatásokról és jutalmakról szóló döntést, mert azt szerettük volna, hogy az intézményvezetők saját maguk jelenthessék ezt be a kollégáknak. Nyilvánvalóan meglepetést szerettek volna okozni a tanároknak és a dolgozóknak a karácsony előtti utolsó értekezleten, de a hír sajnos napokkal ezelőtt kiszivárgott” – jegyezte meg a Klebelsberg Központ elnöke.
19 órától kezdődnek a nyolcaddöntők: befejeződött az első kör a labdarúgó-világbajnokság egyenes kieséses szakaszában, már „csak” 16 csapat van versenyben: hét európai, négy dél-amerikai, három a Concacaf-zónából és kettő Afrikából. Megnéztük, mennyit változtak az erőviszonyok az elmúlt tizenkét évben, 2014 óta.
Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
Az Egyesült Államok keleti partvidékén és a Középnyugaton tomboló hőség számos július 4-i ünnepséget hiúsított meg, több rendezvényt pedig le is kellett fújni a rekordmeleg miatt - írta a BBC.
Az angol válogatott már a megérkezése előtt óvintézkedéseket tett annak érdekében, hogy a helyi szurkolók ne zavarhassák meg a játékosok nyugalmát és felkészülését.