Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pexels.com

Elhunyt Babik Barbara, a fiatal televíziós műsorvezető

Hosszan tartó betegség után, életének 28. évében elhunyt Babik Barbara, az Alföld Televízió munkatársa – számolt be a HajduPress.

A miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban érettségizett, majd 2015-től a Debreceni Egyetem hallgatója volt. Diplomáját 2021-ben szerezte, mindeközben már szakmájában elhelyezkedett: 2019 nagy részében a Hajdúszoboszlói Televíziónál, majd az év szeptemberétől a debreceni Alföld Televíziónál kezdett el dolgozni, ahol a HajduPress hírportál számára is készített írásokat - közli a megemlékezést a haon.hu.

A Kulturális Filmek Fesztiválján is díjazták az általa szerkesztett alkotást, a Zacisokat.

2023-ban Időkapszula néven indított önálló műsort, amelyben idős embereket szólaltatott meg, hogy megőrizhesse az utókor számára egy másik generáció gondolatait, emlékeit, érzéseit és szokásait. Ekkor már túl volt egy vesebetegségen, amelyből akkor, úgy tűnt, hogy felépült.

Idén még dolgozott, de nyár óta már nem tudott visszatérni a szerkesztőségbe.

Ahogy fogalmaznak "ismét felvette a kesztyűt az egyik leggonoszabb ellenséggel, azonban állapota rosszabbodott és október utolsó előtti napján álmában távozott".

Az újságírónőt november 9-én temetik az alsóvadászi temetőben.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×