Infostart.hu
eur:
377.14
usd:
319.87
bux:
125745.31
2026. február 25. szerda Géza
bicycle passes through pedestrian strips in city
Nyitókép: ambrozinio/Getty Images

Ezeken hasal el a legtöbb jogosítványra hajtó tanulóvezető

Meglepően sokan buknak meg ma Magyarországon a jogosítványra pályázók közül.

A B kategóriás vezetői engedély ma már nem olcsó mulatság (kivéve egyes középiskolásoknak, akik számára 2024. szeptember 1-jétől a kormány részben ingyenessé tette annak megszerzését), hiszen 2024 januárjában a KSH adatai szerint átlagosan 345 800 forintjába került a tanulóknak, mire a kezükbe foghatták a rózsaszín plasztikkártyát, de nem kell sokszor megbukni ahhoz sem, hogy 500 ezer forint vagy még ennél is magasabb összeg legyen a végeredmény.

Márpedig a bukási arány igencsak magas, mind a KRESZ-vizsga, mind a forgalmi vizsga esetében. A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközponttól (KAV) a vezess.hu által megszerzett adatok alapján a KRESZ-teszten 2023-ban a vizsgázók 44 százaléka bukott meg (ez az adat tartalmazza az első vizsgázók és a pótvizsgázók eredményeit is). Vagyis nagyjából minden második jelentkezőnek nem sikerült elsajátítania az alapokat és újra kellett vizsgázni. Összesen egyébként 157 063 KRESZ-vizsgaeseményt bonyolítottak le tavaly.

A KRESZ bukási arányok az elmúlt években nem javuló tendenciát mutattak: míg 2020-ban és 2021-ben 41 százalék volt, 2022-ben már 44 százalék.

Kicsit rosszabb csak a helyzet azoknál, akik már ismerik az elméletet és azt a gyakorlatban is alkalmazniuk kell, miközben a járművet is megfelelően kezelik. A forgalmi vizsgák esetében ugyanis 54 százalékos volt a bukási arány 2023-ban, egyébként pedig összesen 207 748 darab forgalmi vizsga zajlott le egy év alatt. Az elmúlt években itt is folyamatosan emelkedik a bukási arány: 2020-ban és 2021-ben ez az adat 50 százalék volt, 2022-ben már 53 százalék, 2023-ban pedig 54 százalék – olvasható.

Az autós szakportál által megkérdezett szakoktató szerint a nagyaraányú bukások miértje elsősorban a generációs különbségekben, a megváltozott közlekedési morálban és a járműsűrűségben keresendő.

A legfőbb bukási okok KRESZ-vizsgán:

  • Továbbhaladás szabályai útszűkületben;
  • Kiegészítő táblával ellátott behajtási tilalmat jelző táblára vonatkozó szabályok;
  • Forgalomirányító fényjelző készülék megközelítésére vonatkozó szabályok;
  • Járműszerelvénnyel való behajtásra vonatkozó szabályok;
  • Kötelező elsősegélynyújtó felszerelésre vonatkozó szabályok;
  • Figyelmeztető jelzést adó berendezés használatára vonatkozó szabályok;
  • Továbbhaladásra vonatkozó szabályok forgalomirányító fényjelző készülékkel ellátott útkereszteződésben;
  • Járművezetés közben a járművezetőnél tartandó okmányok;
  • Villamospályára vezetett forgalmi sáv használatával összefüggő szabályok;
  • A pótkerékre és a hozzá tartozó szerszámkészletre vonatkozó szabályok.

Ezekre tehát érdemes kiemelt figyelmet fordítania annak, aki KRESZ-vizsgára készül, mert az 55 kérdés összesen 75 pontot ér, a különböző pontértékű kérdésekből pedig csak 10 pontot lehet elhullajtani, hogy még sikeresnek minősüljön a vizsga – olvasható.

A másik érdekes kérdés, hogy miért hasalnak el a legtöbben a forgalmi vizsgán? Vannak olyan hibák, ami nem jár azonnali bukással, kisebb tévesztésekből 10 hibapont gyűjthető össze (elinduláskor az öv becsatolásának elmulasztása, lefulladás, nem egyenletes lassítás, indokolatlanul magas fordulatszámon működtetett motor stb.). De vannak olyan hibák, ami után azonnal kéri a vizsgabiztos, hogy húzódjon félre a vizsgázó, és az oktató vezessen vissza a kiindulási pontra.

A legfőbb bukási okok forgalmi vizsgán:

  • Balesetveszélyes manővere miatt a szakoktatónak be kell avatkoznia;
  • Elsőbbségadási kötelezettségének nem tesz eleget;
  • Irányjelzést vagy a körültekintést elmulasztja;
  • Közlekedési szabályt sért;
  • A besorolást, sávváltoztatást szabálytalanul, figyelmetlenül hajtja végre;
  • Nem a közúti jelzéseknek megfelelően közlekedik;
  • Nem ismeri fel a közlekedési helyzetet;
  • Egyenrangú útkereszteződésbe úgy hajt be, hogy elsőbbségadási kötelezettségének nem tudna eleget tenni;
  • Gyorshajtást, relatív gyorshajtást követ el;
  • A menetirány szerinti bal oldalt indokolatlanul vagy szabálytalanul veszi igénybe.

A vezess.hu-nak nyilatkozó Vrancsik Viktor, a Közlekedj jogosan alapítója szerint ahhoz, hogy az eredmények javuljanak, több gyakorlásra lenne szükség; a kötelező 29 óra helyett akár 50-60 órában kellene gondolkozni. Más kérdés, hogy a jelenlegi árakkal kalkulálva akkor már egy jogosítvány 700-800 ezer forint lenne, amelyet a jelenleginél is kevesebben engedhetnének meg maguknak.

Címlapról ajánljuk

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×