Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Close-up Of Male Judge In Front Of Mallet Holding Documents
Nyitókép: AndreyPopov/Getty Images

Friss fejlemény a TEK által meghiúsított fegyveres akció ügyében

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája 2024. október 22-én meghozott végzésével elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit az alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntettével gyanúsítanak.

Ülésén a bíróság megállapította, hogy a szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény megalapozott gyanúja fennáll, így a bírói engedélyes személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés általános feltétele adott – olvasható a Fővárosi Törvényszék sajtóközleményében.

A szükségesség, arányosság követelménye mellett a bíróság vizsgálta a legsúlyosabb kényszerintézkedés különleges okainak meglétét is. E körben arra a következtetésre jutott, hogy – a nyomozás kezdeti szakaszára is figyelemmel – ezen okok közül a bűnismétlés veszélye és a bizonyítási eljárás megnehezítése a gyanúsított esetében megállapítható. Ezért vele szemben jelenleg a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása indokolt, így egy hónap időtartamra, azaz

2024. november 22-ig elrendelte a férfi letartóztatását, amelyet az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.

A végzés nem jogerős – zárul a közlemény.

Ahogy arról korábban az Infostart is beszámolt: amerikai titkosszolgálati információk alapján csapott le a TEK egy csoport fiatalra azzal a gyanúval, hogy egy október 23-i megemlékezésen fegyveres akcióra készültek. Éles lőfegyvert nem találtak náluk, amikor egy söröző előtt rajtuk ütöttek.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×