Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.51
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Nyitókép: Fajrul Islam/Getty Images

Zöldül a Váci és az Üllői - ezeket oldják meg a közösségi költségvetésből

A legnagyobb számban olyan "helyi kis ötletekre" lehetett szavazni, amelyeknek már a szavazólapon van konkrét helyszíne és maximum 50 millió forintból valósíthatóak meg.

A budapestiek döntése alapján 13 új projekt valósul meg, egyebek között konténerházak, esőkertek és margitszigeti csomagmegőrző is épül fővárosi közösségi költségvetési forrásból - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szombaton.

Közleményükben azt írták: a fővárosi közösségi költségvetésben évente egymilliárd forint felhasználásáról a budapestiek döntenek. Ismertetésük szerint az idén október 7-ig tartó szavazáson több mint 29 ezer budapesti vett részt, akik öt kategóriában 175 ötletre szavazhattak. A nyertes ötleteket október 11-én a Városháza Pop-up parkban hirdették ki - tették hozzá.

A legnagyobb számban olyan "helyi kis ötletekre" lehetett szavazni, amelyeknek már a szavazólapon van konkrét helyszíne és maximum 50 millió forintból valósíthatóak meg.

A tájékoztatás szerint ebben a kategóriában a legtöbb szavazat a Váci út és az Üllői út zöldítésére, a margitszigeti és népligeti csomagmegőrző létesítésére, illetve a Móricz Zsigmond körtérhez, valamint a Keleti pályaudvarhoz kötődő kerékpáros útvonalak fejlesztésével kapcsolatos beruházás ötletére érkezett.

A szavazólapon szerepelt szintén konkrét helyszínnel rendelkező, de már maximum 120 millió forintos ötletenkénti kerettel a "helyi nagy ötletek" kategóriában szereplők közül a Margitszigetre létesítendő nyilvános illemhely, a Corvin-negyed aluljáró művészeti projektként történő megújításának ötlete, a konkrét helyszín meghatározása nélkül benyújtott ötletek közül pedig a csapadék esőkertekben történő összegyűjtésének, a hajléktalan családok számára létrehozandó konténerházaknak, illetve a jól kivilágított gyalogátkelőhelyek kialakításának ötlete kapta a legtöbb voksot a szavazáson résztvevőktől.

A Főpolgármesteri Hivatal a közleményében azt írta: ezek az önkormányzati programok bár más-más szabályrendszerrel és különböző méretű pénzügyi kerettel indulnak, céljuk mindig az, hogy az ott élők dönthessenek arról, milyen dolgokra költse az önkormányzat az éves költségvetés egy részét, hozzáfűzve, hogy Budapesten hamarosan az ötödik ilyen költségvetési ilyen ciklus indul, aminek az elején az itt élők egy-másfél hónapos időszakban adhatják be ötleteiket a program honlapján, az otlet.budapest.hu oldalon.

A fővárosi közösségi költségvetésből eddig 17 projekt valósult meg teljes mértékben, 11 már részben megvalósult, 12 ötlet van tervezési vagy kivitelezési fázisban, és 11 előkészítési fázisban. A Főpolgármesteri Hivatal folyamatosan dolgozik az ötletek megvalósításán, és azon, hogy ezek minél gyorsabban megtörténjenek - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Az ukrajnai háború legnagyobb fordulata idén egyértelműen nem a frontvonalon, hanem a Fehér Házban történt: Donald Trump elnök átvette a hatalmat az Egyesült Államok felett, ezzel gyökeres változás állt be Washington Ukrajna-politikájában. Amerika többé nem küldi korlátlanul, kvázi-bérmentve a fegyvereket, pénzt és szakértelmet Ukrajnába, emellett az amerikai diplomaták Moszkvával is egyeztetni kezdtek, azzal a céllal, hogy sikerüljön valamilyen kompromisszumot kialkudni, amely a háború lezáráshoz vezet. Az események az év végére kifejezetten felgyorsultak: majdhogynem mindennapossá váltak az orosz-amerikai és ukrán-amerikai tárgyalások, de továbbra is erősen kérdéses, hogy sikerül-e érdemi áttörést elérni a háború lezárása felé a közeljövőben. Egyelőre csupán az jelenthető ki 100%-os bizonyossággal, hogy Trump-féle, ukrajnai háború kapcsán bekövetkezett hatalmas diplomáciai, politikai és katonai fordulat egyike az év 10 legnagyobb sztorijának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×