Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Schadl Györgyöt figyelmeztette a bíróság

Az ítélkezési szünet után folytatódott a Völner Pál volt igazságügyi államtitkárt és Schadl György volt végrehajtó elnököt érintő korrupciós büntetőper a Fővárosi Törvényszéken.

A keddi tárgyalás azzal kezdődött, hogy a bíróság felhívta a figyelmét Schadl Györgynek, hogy a tőle korábban lefoglalt négy autója, kisrepülője és kishajója tárolási helyét még nem közölte, pedig erre többször is felhívták a figyelmét. A tárgyalást vezető bíró figyelmeztette a végrehajtók volt elnökét, ha nem tesz eleget a felhívásnak, az alkalmas a zártörés bűncselekményének megállapítására. Erre Schadl azt mondta, amiről nem tudja, hogy hol van, arról nem is tud tájékoztatást adni, amiről pedig tud, azt pedig közölni fogja – tudósított a 24.hu.

Kedden azoknak az önálló bírósági végrehajtóknak a tanúkénti meghallgatását kezdte meg a bíróság, akik még a tárgyalás előkészítő ülésén beismerték, hogy kenőpénzt fizettek Schadl Györgynek a kinevezésükért cserébe. A huszonkét vádlottat felsorakoztató perben tízen ismerték be bűnösségüket, köztük hat önálló bírósági végrehajtó. Őket már jogerősen is elítélték a Fővárosi Ítélőtáblán, ám tanúként visszaidézték őket az első fokon zajló eljárásra.

Meghallgattak egy volt önálló bírósági végrehajtót, aki a vádak szerint Schadl Györgynek köszönhette a posztját, éveken át osztalékot fizetett neki az irodája által termelt profitból, amiért cserébe ő meg „fizetést” kapott az exelnöktől. Először egyáltalán nem akart vallomást tenni, mondván, őt már jogerősen elítélték, de a bíró figyelmeztette, hogy ezzel bűncselekményt követhet el, így végül részlegesen tanúvallomást tett. Sok mindenre nem emlékezett, arra hivatkozott, hogy memóriája és jogi tudása is megkopott.

  • Bár nem tudta megmondani, mennyi pénz kellett a végrehajtói iroda beindításához, de kapott anyagi segítséget Schadl Györgytől. Ez szerinte kölcsön volt, de azt nem tudta megmondani, hogy mennyi pénzt kapott tőle.
  • Később a végrehajtói irodáját Schadl cégétől bérelte, ami a végrehajtói kar volt elnökének főhadiszállásán volt. Arra már nem emlékezett, hogyan jutott tudomására, hogy van lehetőség bérelni, mint ahogyan arra sem, mennyit fizetett érte havonta.
  • Akkor tudta meg, hogy Schadl Györgyöt letartóztatták, amikor őt is őrizetbe vették. Korábban pletykaszinten hallott csak róla.
  • Az ügy koronatanúját, Schadl bizalmasát is ismerte, aki segített neki, szakmai dolgokat, pénzügyeket tanított neki - sorolta a portál.

Azokra a kérdésekre, amelyek pénzügyeit firtatták, illetve amelyek az általa beismert vádakhoz köze van, egyáltalán nem kívánt válaszolni, és nem árulta el a lefoglalt telefonja jelszavát sem.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×