Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.01
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Az FKF Zrt. munkatársai mossák az Árpád hidat 2017. szeptember 17-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Karácsony Gergely nagytakarításba kezd az önkormányzati cégeknél

A fővárosi cégek igazgatósági pozícióinak kétharmados, valamint a felügyelőbizottsági tisztségek minimálisra csökkentésére tesz javaslatot Karácsony Gergely újraválasztott főpolgármester. Mostani ciklusa elején azt ígérte, nem lesz politikai zsákmányszerzés a fővárosi cégeknél. Ezek szerint mégis van mit kitakarítani.

Karácsony Gergely csütörtökön a Facebook-oldalán jelentette be a következő ciklusra vonatkozó tervét, amely szerint a felügyelőbizottsági tisztségek számát a törvényi minimumra szorítaná le, továbbá nyílt pályázatot írna ki minden fővárosi cég valamennyi igazgatósági és felügyelőbizottsági posztjának betöltésére, valamint az olyan cégvezetői pozíciókra, ahol a fővárosi önkormányzat hatáskörébe tartozik a kinevezés.

„Csak olyanok jelentkezhetnek, akik rendelkeznek a szükséges végzettséggel és tapasztalattal – párttagkönyvet viszont senkitől nem kérünk”

– írta a főpolgármester.

Karácsony Gergely kifejtette: a beérkezett nyilvános pályázatok, a szóbeli meghallgatások és a közgyűlésbeli frakciókkal való egyeztetés után teszi meg személyi javaslatait a Fővárosi Közgyűlésnek, mégpedig úgy, hogy az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok legalább egyharmada nő legyen.

Bejegyzése szerint alapvetően elégedett a jelenlegi cégvezetők munkájával, de – mint írta – „mindig érdemes megnézni, hogy van-e jobb jelölt egy tisztségre”.

„Politikai kérésre se kinevezni, se kirúgni nem fogok senkit. Csak az számít, hogy a fővárosi cégek minél jobban működjenek. A jelenlegi cégvezetőket ezért arra kérem, hogy ők is nyújtsák be a pályázatukat” – írta a főpolgármester.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×