Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Takács Péter: új technológiák jönnek a magyar egészségügybe

A Tranzit Fesztiválon beszél az egészségügyi államtitkár, aki úgy fogalmazott: A kormány egyik legfontosabb célja az, hogy pályán tartsa a munkaképes egészségügyi szakdolgozókat.

Takács Péter a Milyen az egészséges egészségügy? című beszélgetésen elmondta, 2010-hez képest két és félszer több forrással gazdálkodik az egészségügy, az orvosok és az ápolók bérét pedig megnégyszerezték.

Azt mondta, az egészségügy nem "egy könnyű meló", mindenhol kihívásokkal küszködik a humán erőforrás tekintetében, de ha egyszer megérzi az ember, hogy ennek a hivatásnak a szépséget az adja, hogy segíteni tud másokon, akkor sokkal magasabb lesz a boldogsági szintje.

Takács Péter úgy fogalmazott, hogy a magyar egészségügynek nagy a versenyelőnye a többi országgal szemben, mivel harminc éve digitalizált formában rögzítik az adatokat, információkat.

Elmondta,

olyan új technológiák behozatalán és azok rendszerbe állításán dolgoznak most, amelyek a beteg biztonságérzetét és komfortfokozatát növelik, valamint olyan ápolástechnikai eszközök beszerzésén, amelyek óvják az egészségügyben dolgozókat.

Az államtitkár kiemelte: szeptembertől lesz iskolai egészségnevelés. Mint mondta, a legfontosabb célkitűzés az, hogy a prevenciószemléletet helyezzék előtérbe. Hozzátette, az egészségügyi szűrésekre is egy új rendszert fognak kidolgozni.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az egészségügyben dolgozók teljesítményorientált elismerésére hívta fel a figyelmet. Azt mondta, ez nemcsak bérben mutatható ki, hanem ehhez egy komplexebb stratégia is kell.

Az egyetem rektora szólt az egészséges életmódról és a prevencióról is. Úgy fogalmazott, hogy ez nem orvostudományi kérdés, hanem inkább oktatási. Az edukációtól függ, hogy ki milyen egészséges életet él. Ebben szerepe van a közoktatásnak, a felsőoktatásnak és az orvosi egyetemeknek - tette hozzá.

Merkely Béla a Covidról szóló kérdésre azt válaszolta: a járvány körbevesz minket, de már nem fog olyan súlyos kórképet okozni, mint akkor, amikor teljesen védtelenek voltunk a vírussal szemben.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×