Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere beszédet mond az új MOL Bubi gyűjtőállomás átadóján a Szentlélek téren 2023. március 31-én. Újabb hét gyűjtőállomással bővült a Mol Bubi közbringarendszer hálózata Budapest III. kerületében.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Őrizetbe vették Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét

Összehangolt akciót hajt végre a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az úgynevezett óbudai korrupciós ügyben több helyszínen, köztük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatánál. Az ügyben vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoznak.

A Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte, hogy az „újabb eljárási cselekményekben„ csaknem 50 hivatalos személy vesz részt, az akcióban – az ügyészség felkérésére – a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködik.

Az ügyről részletesebb tájékoztatást az „elsődleges nyomozati cselekmények” elvégzését követően, várhatóan csütörtökön adnak – írták.

A 24.hu úgy tudja, hogy Kiss László óbudai polgármesternél is házkutatást tartottak, és elő is állították a nyomozók. A lap információit később a polgármester védője is megerősítette. Zamecsnik Péter ügyvéd egyelőre nem tudja, hogy Kisst milyen üggyel összefüggésben fogták el, délután közlik vele a gyanúsítást – olvasható.

Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán írt arról, hogy a kerület polgármesterét őrizetbe vették.

Az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat kommunikációs osztálya azt közölte szerdán délelőtt az MTI-vel, hogy négy nyomozó tartózkodik a hivatal épületében, akikkel mindenben együttműködnek, a kért szkennelt iratokat hiánytalanul átadják.

Hozzátették, hogy a kora reggeli órákban Kiss László polgármesternél is házkutatás volt, de ezzel kapcsolatban további információ nem áll rendelkezésükre.Azt írták, hogy a mostani "nyomozati cselekmények" a márciusban, az önkormányzati választási kampányban zajlott kutatások folytatásai, amelyek egy 2022-es, az akkori országgyűlési kampányban indított ügyhöz kötődtek.

"Ismét megerősítjük, hogy az önkormányzat valamennyi szerződése szabályos és valós teljesítésen alapul, ami kizárja a jogszerűtlenséget vagy a fiktivitást" - fogalmaztak.

Úgy folytatták, hogy az ügyészségi nyomozást a kezdetektől a kormánypárthoz kötődő sajtó "jólértesültsége" jellemzi, rendszeresen tettek közzé állítólagos részleteket állítólagos vallomásokból, miközben például az önkormányzat semmilyen tájékoztatást nem kapott a nyomozó hatóságtól.

"A szivárogtatások miatt Kiss László korábban feljelentést tett, hogy derüljön ki, az ügyészségtől származnak-e a propagandasajtóban megjelent állítások. Ebben az ügyben, feljelentőként éppen a múlt héten hallgatta meg a polgármestert a rendőrség" - olvasható a közleményben.

Még június közepén azt közölte az ügyészség, hogy már tíz gyanúsítottja van az óbudai korrupciós ügynek.

A gyanú szerint egy férfi - két, reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként - cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az egyik alpolgármesternek azért, hogy az hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve a hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében.

A Czeglédy Gergőt érintő ügyben július végén hosszabbította meg a bíróság Óbuda MSZP-s alpolgármesterének a letartóztatását 2024. október 20-ig.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×