Infostart.hu
eur:
376.43
usd:
319.19
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Egypt, Cairo, Garbage City
Nyitókép: David Sacks/Getty Images

Közeleg a tanévkezdés: főzőcskézéssel, olvasással is felkészíthető a gyerek az iskolára

Augusztus második felében már érdemes az iskolára hangolódni a gyerekekkel – mondta az InfoRádióban az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának címzetes egyetemi tanára. N. Kollár Katalin szerint a leendő elsősöknek tanácsos minél többet mesélni az iskoláról, hogy tudják, mi vár rájuk, a nagyobbak pedig olvassanak, és játékosan a matematikával is foglalkozhatnak.

Hamarosan véget ér a nyári szünidő, több százezer gyerek megy iskolába szeptember elején. Vannak, akik most először lépik majd át az iskola küszöbét, az ő esetükben N. Kollár Katalin amondó, minél több információval vértezzék fel a gyerekeket, mi várja őket az iskolában.

"Az újdonság jelenthet stresszt, ha nincs információ, hisz a legkisebbek sosem jártak iskolába, érdemes tehát elmenni legalább az iskola közelébe, kicsit körülnézni. Az iskolakóstoló is abban segit, hogy a gyerek minél pontosabban értse, tudja, hogy mi vár ott rá" – mondta az InfoRádióban az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának címzetes egyetemi tanára.

Készülni szerinte inkább fizikai dolgokkal érdemes, beszerezni a tanszereket, együtt megvenni, kiválasztani, amihez az iskolásnak kedve van. "Az iskolakezdéshez sokkal fontosabb az, hogy a gyerek mennyire képes szervezni saját magát. Tehát érdemes neki adni kisebb feladatokat, amit neki meg kell csinálni, például a saját dolgait rendbe rakni vagy rendben tartani" – sorolta, mi lehet fontos a leendő elsősöknél.

Hogy a tanulásra hogyan kell felkészíteni a gyerekeket, arról azt mondta, az elsősöket előre tanítani csak annyira szabad, hogy "nem szabad előlük elzárni az információt", ami érdekli őket, rájuk ragad, módszeresen tanítani,

iskolás jellegű feladatokat csinálni nem érdemes.

"Sok fejlesztő, foglalkoztató füzetecske van még a szupermarketekben is, ilyenekkel érdemes megkínálni" – összegzett.

Akik nem elsőbe mennek

A nagyobb gyerekeknél megítélése szerint az a fontos, hogy ne legyen hirtelen átmenet a nagy szabadság és az iskola között, legyen valamilyen strukturáltabb, szervezettebb életritmus augusztus második felében.

"Tervezzük meg a napot, határozzuk el, hogy mit csinálunk aznap, és az esetleg kisebb-nagyobb célokat ki lehet tűzni, de ez azért nem tananyag. Fontosnak érezném azt, hogy olvassanak, gyakorolják valamiképp az olvasást, mert úgy tűnik, hogy abban nagyon sok gyereknek van hiányossága, és ezt viszont szabadon, tehát a gyerek érdeklődése mentén.

Biztos, hogy nem érdemes módszeresen matekpéldákat csináltatni, de mondjuk főzni, sütni, amiben számolni kell, érdemes lenne.

Tevékenységekbe érdemes a gyerekeket bevonni, ami valamiképpen kapcsolódik az iskolai foglalkozáshoz is, de nem úgy, hogy feltétlenül észrevegye, hogy most számolt..."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Kétéves csúcsot döntött a forint a zlotyval szemben, ami arra utal, hogy a régiós devizákkal szemben is képes erőt mutatni a hazai fizetőeszköz. Szerdán a forintnak – és általában feltörekvő piaci devizáknak – a megnőtt kockázatvállalási kedv is kedvezett, délutánra azonban ennek ellenére azt láthatjuk, hogy gyengül az árfolyam a két fő devizapárban. Közben megérkeztek az USA-ból az adatok a munkanélküli-segély kérelmekről, amik a munkaerőpiac stabilizálódásáról árulkodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×