Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Unsplash.com

Budapest már csak az év végéig szedhet útdíjat a teherautók után

A Kúria június 20-i határozatával megsemmisítette a Budapest önkormányzata által bevezetett, a teherautók behajtására vonatkozó szabályozás egy részét.

A Kúria Önkormányzati Tanácsa más jogszabályokba ütközőnek ítélte, ezért megsemmisítette a Fővárosi Önkormányzat teherforgalom szabályozásáról szóló rendeletét - írja az Index. A Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében az önkormányzati rendeletet 2024. december 31-i hatállyal semmisítik meg.

A teherkocsik behajtási díját is tartalmazó rendeletet 2011-ben hozta az önkormányzat, majd 2023-ban a budapesti kormányhivatal azzal az indokkal támadta meg, hogy a fővárosnak nincs joga behajtási díj kivetésére. 2024-ben aztán a fővárosi kormányhivatal törvényességi felhívást intézett a fővároshoz, azt kérve, hogy utasítsák vissza a rendeletet.

Ezt követően a Fővárosi Közgyűlés arra kérte a kormányt, törvényben rögzítse a települések díjmegállapítási jogát.

A kormányhivatal közölte, a budapesti teherforgalmat ugyan lehet önkormányzati rendeletekkel szabályozni, korlátozni vagy tiltani, viszont útdíjat nem szedhet, nemrég pedig a Kúria is megállapította ugyanezt. A kérdésben az októberben megalakuló új közgyűlésnek kell új rendeletet alkotnia.

Karácsony Gergely főpolgármester korábban azt nyilatkozta, hogy "a budapesti teherforgalmi behajtási hozzájárulási díj megszüntetése a városlakók életminőségére és általában a fővárosi környezetre kirívóan negatív hatással lenne, ezt főpolgármesterként elfogadhatatlannak tartom".

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×