Infostart.hu
eur:
359.49
usd:
310.09
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Sulyok Tamás válaszolt Karsai Dániel megkeresésére

Az alkotmányjogász nagyra értékeli, hogy az államfő érdemi választ adott, bár nem ért egyet az elnök álláspontjával.

Nem tesz eleget Sulyok Tamás államfő Karsai Dániel kérésének, hogy előzetes nyilatkozatban ígérjen kegyelmet azoknak, akik segítenek az életvégi döntések végrehajtásában – derül ki az ALS-szel diagnosztizált halálos beteg alkotmányjogász Facebook-posztjából.

A köztársasági elnök – pénteki írásos válaszában – úgy fogalmazott: a lépés elvonná az Országgyűlés jogalkotói és a bíróságok ítélkező hatáskörét. A kegyelmi jogkör ilyen gyakorlása továbbá ellentétben lenne ezen hatáskör különleges, utólagos és egyedi jellegével. Hozzátette azt is, egy ilyen nyilatkozat arra bátoríthat embereket, hogy elkövessék az öngyilkosságban való közreműködés bűncselekményét – olvasható Karsai Dániel bejegyzésében.

„A fentiekre tekintettel minden szimpátiája ellenére ügyvéd úr kéréseit a köztársasági elnök nem tudja teljesíteni. Csak azt tudjuk megerősíteni, amit az önnel való személyes találkozón is kifejezésére juttatott, jelesül, hogy elnök úr – úgy is, mint egykori kollégája – kiáll ön mellett, küzdelmét együttérzéssel nyomon követi, pályafutását és tenni akarását tiszteli és elismeri” – áll a Sándor-palota Karsai Dánielnek küldött levelében.

Az alkotmányjogász – posztjában – megjegyezte, hogy már azt is nagyra értékeli, hogy egy állami vezető érdemi választ adott. „Az elnök úr álláspontjával nem értek egyet, de azt légből kapottnak nevezni nem lehet.”

Karsai Dániel szerint egy ilyen nyilatkozat nem vonná el a kegyelem egyedi jellegét, hiszen ettől még minden ügyet önállóan meg kéne vizsgálni. „Az, hogy az elnöki nyilatkozat esetlegesen arra biztathatna egyeseket, hogy segítsenek mások életének méltó befejezésében, nem hátrány, hanem előny. Ha esetleg így lenne, kevesebben kényszerülnének emberhez nem méltó módon befejezni életüket” – zárta bejegyzését az alkotmányjogász.

Címlapról ajánljuk
Hatalmasat drágulhat a budapesti taxizás

Hatalmasat drágulhat a budapesti taxizás

Jövő pénteken dönthet a Fővárosi Közgyűlés, a városvezetés elfogadta és beterjeszti a taxisok 27 százalékos tarifaemelési javaslatát; nem fenyegeti csőd a fővárost, de az új kormánnyal mihamarabb szeretnének megállapodni a szolidaritási hozzájárulás és a fejlesztési források ügyében is – mindezt Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója mondta egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Ellentmondásos hírek érkeznek az iráni háborúból - Hullámvasúton a forint

Ellentmondásos hírek érkeznek az iráni háborúból - Hullámvasúton a forint

Szerda délután nagyot erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben, előbbi jegyzése 360, utóbbié 310 forint alá süllyedt. A mozgások hátterében vélhetően a közel-keleti háborúból érkező kedvező hírek álltak. Mivel az iráni béketárgyalásokkal kapcsolatos remények csökkentették a menedékeszközök iránti keresletet, az amerikai dollár hathetes csúcsa alá süllyedt. Ezzel párhuzamosan az ausztrál dollár a váratlanul megemelkedő munkanélküliségi ráta hatására gyengült. A nap folyamán több hír is komoly fordulatot hozott a magyar fizetőeszköz árfolyamában: a várakozásoknál gyengébb európai gazdasági kilátások és az iráni béketárgyalások akadozása gyengülést hozott a forint árfolyamában, de estére a magyar fizetőeszköz teljesen ledolgozta napi veszteségét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×