Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
324.34
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Megvan az időpont, Karsai Dániel „vágja a centit”

Az alkotmányjogász pert indított a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán a magyarországi eutanázia-szabályok megváltoztatásáért, már csak június közepéig kell várnia az ítéletre.

Karsai Dániel újabb Facebook-poszttal jelentkezett annak apropóján, hogy levelet kapott a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságától – írja a 24.hu.

Az alkotmányjogász ALS-betegségben szenved, aminek utolsó szakasza vegetatív létezés, amely – mint fogalmaz – nélkülöz mindenfajta értelmet és méltóságot. Az ügyvéd szerint joggal igényelhető, hogy az embernek legyen joga az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal befejezni az életét, ám Magyarországon erre nincs jogi lehetőség, sőt arra sincs mód, hogy ebből a célból valaki külföldre távozzon, és ott fejezze be emberhez méltón az életét.

Karsai Dániel pert indított a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, beadványában azt kérte, kötelezzék a magyar államot olyan jogszabályok megalkotására, amelyek lehetővé teszik az életvégi döntés szabadságát.

Ugyanakkor a magyar kormány álláspontja szerint az állam mérlegelési körébe tartozik, hogy biztosít-e, és, ha igen, milyen életvégi döntéseket az egyén számára, mert ez nem tartozik a magánszféra körébe.

November végén volt a tárgyalás Strasbourgban, ahol a felek elmondhatták álláspontjukat, valamint zárt körben szakértőket hallgattak meg, januárban pedig újabb észrevételeket tehettek. Karsai Dániel a Momentummal közösen népszavazási kezdeményezést nyújtott be arról, hogy a módosítsák a büntető törvénykönyvnek az öngyilkosságban való közreműködést szankcionáló szabályait, és a gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvedőknek segítséget nyújtókat ne büntessék.

Az alkotmányjogász bejegyzésében azt írja: „Ha egyszer egy üzlet beindul, akkor beindul. Az Alkotmánybíróság most szerdán dönt a népszavazási ügyekben. De ami sokkal fontosabb, megjött az az e-mail Strasbourgból, amit már régóta várunk. Az ítélethirdetés napja: 2024. június 13., 10.00. Az ítéletet a bíróság honlapján való közzététellel hirdetik ki. Most mondanám, hogy megkezdődött a visszaszámlálás, de A három test probléma című sci-fiből megtanultam, hogy az nem jelent jót, úgyhogy inkább régimódian vágom a centit".

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×