Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.11
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Elutasította a Kúria Karsai Dániel egyik népszavazási kérdését

Az ALS betegséggel küzdő jogász csalódott, és alkotmányjogi panaszt készül előterjeszteni. Szerinte a Kúria kötelességgé tette az életet, azok számára is, akik szenvednek betegségük miatt.

Karsai Dániel maga számolt be Facebook-posztjában arról, hogy a Kúria kedden elutasította az általa kezdeményezett, aktív eutanáziáról szóló népszavazás egyik kérdését - írja a 24.hu.

Az alkotmányjogász azt írja:

"Annak érdekében kezdeményeztem népszavazást, hogy azon halálos betegek, akik állapotuk miatt elviselhetetlen, az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen szenvedést élnek át, legalább haláluk idejét és módját méltósággal választhassák meg.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB), arra hivatkozva, hogy az élethez való jog sérthetetlen, úgy ítélte meg, hogy ilyen kérdés nem bocsátható népszavazásra. Az elutasító döntés ellen felülvizsgálati kérelemmel éltem, a Kúria azonban helybenhagyta az NVB döntését."

Karsai Dániel azt is hozzáteszi, a közzétett döntés szerint az emberi élet és méltóság oszthatatlan egysége miatt nem képzelhető el olyan szabályozás, ami az Alaptörvény módosítása nélkül biztosíthatná a népszavazás alapján megalkotandó törvény érvényesülését.

Az alkotmányjogász úgy fogalmaz: "A Kúria szerint az élethez való jog abszolút jog. Ezért még az emberi méltóság védelme sem törheti át.

Más szavakkal kifejezve: a Kúria kötelességgé tette az életet. Még azok számára is, akiknek az élete csak értelmetlen szenvedés halálos betegségük miatt."

Közleménye végén Karsai Dániel leszögezi, hogy a Kúria döntése ellen nemsokára alkotmányjogi panaszt fog előterjeszteni.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Mélyponton a magyar állattenyésztés: akár 15 ezer forintot is bukhatnak egyetlen állaton a gazdák

Mélyponton a magyar állattenyésztés: akár 15 ezer forintot is bukhatnak egyetlen állaton a gazdák

Súlyos kihívásokkal küzd a hazai agrárium, hiszen míg a sertés- és tejágazatban a magas takarmányköltségek és az alacsony felvásárlási árak miatt a gazdák sokszor önköltség alatt termelnek, addig a mindezidáig stabil baromfiszektorban is gyülekeznek a viharfelhők. A piaci szereplők egyetértenek abban, hogy a túlélés záloga a kínálat kereslethez történő igazítása, a hazai feldolgozókapacitások bővítése, valamint az energia- és munkaerő-hatékonyságot javító beruházások folytatása, miközben az érdemi piaci kilábalás legkorábban 2027-ben várható - tudósított az Agrárszektor  a CIB Bank agrárkonferenciájáról, amelyen a potál is jelen volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×