Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
gólyafészek
Nyitókép: Pixabay

Videón a szívfacsaró újfehértói gólyamentés

Négy kölyökgólyát mentettek ki egy újfehértói fészekből. A szülőpár egyik tagja elpusztult és ezért az "apa" már nem tudta volna felnevelni a kicsiket.

Tavaly kicsit korábban, ugyanebből az újfehértói fészekből kellett tojásokat menteni, idén pedig ugyancsak a szülő pusztulása miatt négy pici gólyát mentettünk – írják a mályi madármentők.

A Bird Rescue Facebook-bejegyzésében leírják, hogy a kicsik akkor már egy napja nem ettek, mert az apa nem tudta táplálni őket. Azt is közölték, hogy felnevelik a kölyköket és nyár végén szabadon engedik majd őket.

Amúgy a közismert gólyavédő, Áncsán Mária kért segítséget és ő írta le érzelemdúsan a kis gólyák helyzetét. Vasárnap fogott gyanút, mert "furcsa módon, csak egy ücsörgő szülőt, és a csendesen sivalkodó piciket lehetett hallani időnként, egy kelepelés nem törte meg a csendet, mint máskor".

Másnap hajnalban döntött úgy, miután az anyagólya nem tért vissza, hogy szól a madármentőknek. Madárszívvel etették meg őket, miközben

az apa (Gerzson) a mentés alatt végig a fészek körül körözött,

majd elment, a mentés után egy fél órával visszatért, szívszorító volt, ahogyan kereste a kicsinyeit, nézelődött lefelé a fészekből, mintha kiestek volna.

"El nem tudom képzelni, mire gondolhatott, de még zavart szegénykém, olyannyira, hogy öklendezett is valamit megint a fészek közepére, majd feleszmélve visszavette, és elrepült enni" – olvasható a gólyamentő posztban.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×