Infostart.hu
eur:
379.81
usd:
321.97
bux:
127018.59
2026. február 23. hétfő Alfréd
Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, püspök a Kossuth rádió stúdiójában, a Hit, tudomány, társadalom című műsor felvételén 2021. április 13-án. A beszélgetésre a Hit, tudomány, társadalom címmel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) készült tanulmánykötet megjelenése adott alkalmat. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és NEK közös, a Szent István Társulat gondozásában megjelent, angol és magyar nyelvű kiadványában 52 tanulmány olvasható. A tanulmányok szerzői eredetileg egy konferencián vettek volna részt, de azt a világjárvány miatt nem lehetett megtartani, így előadásaik írott változatából készült el kötet.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Videónyilatkozatot adott ki Balog Zoltán

A református egyház zsinati lelkészi elnöke bejelentette, hogy a személyét ért belpolitikai támadások ellenére nem mond le egyházi pozíciójáról, a Novák Katalin köztársasági elnök lemondásához vezető kegyelmi kérvényben nem volt döntési jogköre, nem is ő kérte, azt azonban vállalta: a kegyelem megadásával - az államfő tanácsadójaként - egyetértett. Titkos szavazáson bizalmat is kapott a református vezetők nagy többségétől a folytatásra.

A Magyarországi Református Egyház legfőbb törvényhozó testülete, a zsinat lelkészi elnökeként az Elnökségi Tanács nevében Balog Zoltán keddre összehívta az összes református esperest és egyházmegyei főgondnokot, hogy "a személyét és egyházát ért támadásokat" megbeszéljék, és azokra választ adjanak - derül ki abból a videónyilatkozatból, amelyet kedd este jelentettek meg a Református.hu portálon.

A tanácskozáson a közlés szerint a tisztségviselők négyötöde vett részt.

Ez Balog Zoltán közlése szerint "véleménynyilvánító titkos szavazással ért véget", melyen

a jelenlevők 86 százaléka bizalmáról biztosította őt.

"Ezt én nekik hálásan köszönöm. Az elnökségi tanács négy püspök, négy főgondnok határozottan arra kért, gondoljam át közéleti szerepvállalásaimat, hogy azok mennyiben egyeztethetők össze a zsinat lelkészi elnöki megbízatásommal. Ennek a kérésnek eleget fogok tenni. Ha szükséges, kész vagyok összehívni a zsinat legfőbb törvényhozó testületünk ülését. Tudatában vagyok annak, hogy a támadások ezzel nem érnek véget, de egyházunk kormányzóinak bizalma erőt ad ezek elviseléséhez" - fogalmazott Balog Zoltán.

Elutasít minden olyan törekvést, amely egyházát "egy olyan ügybe akarja belerángatni, melyhez semmi köze nincs".

"Kegyelmi kérvényekkel egyházunk egyetlen testülete sem foglalkozott és nem is foglalkozik. Én mint a zsinat lelkészi elnöke és egyben a köztársasági elnök tanácsadó testületének tagja kötelességemnek tartom egyházunk nyilvánossága előtt válaszolni a vádakra. Természetesen mindenki által tudott, hogy elnök asszonnyal régi munka- és jó emberi kapcsolatban vagyok. Ő egyházunk egyik hűséges tagja. Erről az elmúlt években határon innen és túl sokan meggyőződhettek. Az is tudható, hogy 15 ismert közéleti, tudományos, egyházi és a kultúrát alakító személlyel együtt tagja vagyok a köztársasági elnök tanácsadó testületének. Ha az elnök kérésére bármilyen ügyben állást foglalok, az kizárólag rá tartozik. Akár tévedtem, akár nem" - folytatta Balog Zoltán.

Azt is elmondta, a Novák Katalin által hozott döntésért "ő vállalta a felelősséget".

"Tiszteletben tartom azt, ahogy ő ezt az ügyet lezárta" - tette hozzá.

Ezt követően felidézte:

  • 2016-ban minisztersége alatt a bicskei gyermekotthon főváros által korábban Bárczy István-díjjal jutalmazott igazgatója a szakterület felterjesztésére kapott kitüntetést az akkori köztársasági elnök által aláírva.
  • Amikor gyanú merült fel az igazgató ellen, ő azonnal felfüggesztette, vizsgálatot rendelt el, s a büntetőeljárás végén börtönbe került.
  • Vele Balog Zoltán személyesen soha nem találkozott, kegyelmi kérvényt nem nyújtott be.
  • Az igazgatóhelyettes K. Endre érdekében, akit nem pedofilként ítéltek el, mások fordultak a köztársasági elnökhöz kegyelmi kérvénnyel.
  • "Az előzetes vélemények és a rá és életére vonatkozó információk" alapján egyetértett azzal, hogy kegyelmet kapjon.

"Tévedtem és hibáztam. Akitől ezért bocsánatot kell kérnem, attól bocsánatot kértem és kérek. Döntést nem hoztam, a pedofília bűnének egyértelmű elutasítása számomra soha nem képezte vita tárgyát és nem is fogja" - nyomatékosította az egyházi vezető.

Szerinte nem azért kell bocsánatot kérnie, mert egy kegyelmet kérő ember mellé állt. "Ilyet Mádl Ferenc elnöksége óta hivatalból és lelkipásztorként többször megtettem", hanem szerinte azért, mert ez az ügy a református egyháznak kárt okozott.

"Ezt mélységesen sajnálom, és az enyéimtől, minden reformátustól bocsánatot kérek, bocsássanak meg. De arról, hogy ennek milyen következménye legyen egyházunkban, nem a média, nem az ellenzék, nem a kormány dönt, hanem kizárólag választott egyházi tisztségviselőink. Ezért is köszönöm támogatásukat."

Kéri egyháza minden tagját "és a jóakaratú embereket", hogy ne engedjék a gyűlöletkeltést eluralkodni sem a világban, sem az egyházban, hanem "azért imádkozzunk, hogy a békesség és a szeretet uralkodjon közöttünk".

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Mi lesz, ha Donald Trump tényleg megtámadja Amerika legnagyobb ellenségét? - Mutatunk 5 lehetséges forgatókönyvet

Mi lesz, ha Donald Trump tényleg megtámadja Amerika legnagyobb ellenségét? - Mutatunk 5 lehetséges forgatókönyvet

Donald Trump amerikai elnök állítólag erősen hajlik afelé, hogy megtámadja Iránt: több amerikai lap is megszellőztette a hétvégén, hogy a politikus legalább egy limitált, légi képességekre támaszkodó, stratégiai célpontokra korlátozódó katonai csapást végre akar hajtani a síita hatalom ellen. Egy Venezuelához hasonló, gyors és sikeres, párórás akció azonban abszolút nem borítékolható - sőt, kifejezetten valószínűtlen -, Irán ugyanis mind katonailag, mind politikailag, mind földrajzilag sokkal keményebb dió. Nézzünk meg öt forgatókönyvet, mi történhet, ha Donald Trump tényleg megtámadja Iránt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×