Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.36
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Unsplash

Dráma délen: már megállíthatatlan a hódpatkány

Megjelent a nutria a Dráva folyó mentén. A hódpatkánynak is nevezett rágcsálók komoly károkat tunak okozni a kiskertekben is.

Pár évvel ezelőtt még csak Győr-Moson-Sopron környékén láttak nutriát. Nem sokkal később megjelent Zalában és a Mura folyón keresztül hamar eljutott a Drávába is. A Dél-Amerikában őshonos állat az 1980-as években került Európába. Azért hozták be, hogy tenyésszék, mert a prémje rendkívül értékes”− mondta a sonline.hu portálnak Horváth Zoltán, a Duna-Dráva Nemzeti Park Drávai Tájegységének vezetője.

„Egy idő után a prémre már nem volt szükség, ezért sok állatot szabadon engedtek. Egy darabig nem is volt velük gond, azonban a klimatikus viszonyok kedvezőek voltak számukra, megmaradtak, elkezdtek szaporodni és útnak indultak” – emelte ki.

Somogyban korábban nem láttak az állatot egészen tavaly decemberig, amikor egy példány belement a rókacsapdákba. Azóta egyre több bukkan fel a Barcs-Komlósdi-Rinya, a Gyöngyösi-patak és az Ó-Dráva környékén is. Voltak olyan szakaszok, ahol öt kilométeren belül hetet láttak.

„Az a probléma, hogy a vemhességi ideje négy hónap, ezért évente akár háromszor is tud elleni, ha olyanok a körülmények. Magyarországon ez a téli időszak miatt legfeljebb kétszer fordul elő, viszont nagyon szapora, átlagosan 5–6 utódja születik” – mondta Horváth Zoltán.

A tájegységvezető arról is beszélt, hogy Olaszországban már eurómilliókban beszélnek a nutria okozta gazdasági károkról, Angliában is csak egy hosszabb program keretében sikerült kiirtani.

A nutria növényekkel táplálkozik és képes egész búzatáblákat is szétrágcsálni. Nemcsak a gazdálkodók munkáját teheti tönkre, a kiskertekben is komoly károkat okozhat.

„A megoldás az lehet ellenük, hogy csapdázással befogjuk az állatokat, illetve felvesszük a kapcsolatot a vadászokkal, akik szabadon kilőhetik a fajt. Angliában egy hosszabb program keretében sikerült kiirtani a nutriát. Idehaza is mindenképpen lépnünk kell, különben hamarosan országossá válik a probléma” – tette hozzá a DDNP Drávai Tájegységének vezetője.

Horváth Zoltán elmondta azt is, hogy a róka és a sakál képes felvenni a harcot a négy-öt kilogrammos állattal, ott ahol nincsen víz. Azonban, ha sarokba szorítják a nutriát, akkor képes támadni is.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×