Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
323.29
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Unsplash.com

Halomra lőtték a védett farkasokat – megszólalt a vadászkamara

Összehangolt akcióban fogott el a Nemzeti Nyomozó Iroda három borsodi vadászt, akik a gyanú szerint a vadállomány megtartása érdekében évek óta rendszeresen fokozottan védett szürke farkasokat lőttek ki. A Putnokon, Felsőnyárádon és Edelényben tartott kutatások során a nyomozók farkasok koponyáját, fogazatát is megtalálták. Az Országos Magyar Vadászkamarának a jogerős bírósági ítéletig nincs illetékessége, az érintettek azonban addig sem vadászhatnak.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, elfogott a rendőrség három férfit, aki évek óta rendszeresen, illegálisan lőtt ki fokozottan védett szürke farkasokat. A természetkárosítással egy 33 és egy 49 éves putnoki, valamint egy 43 éves edelényi vadász gyanúsítható. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda január 24-én fogta el a három férfit, az akcióban, illetve a hozzájuk köthető ingatlanokban tartott kutatásokban részt vett a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is, mivel az ügyben érintetteknek engedéllyel tartott vadászfegyvereik voltak.

A közlemény szerint a Putnokon, Felsőnyárádon és Edelényben tartott kutatások során a nyomozók számos, a gyanút megerősítő tárgyi bizonyítékot találtak, köztük elejtett farkasok koponyáját, fogazatát, valamint elpusztított állatokat tartalmazó elektronikus adatokat. Ezeket, valamint mindhárom férfi engedéllyel tartott vadászfegyvereit és lőszereit is lefoglalták. Az elejtett állatok tetemeit szakértő vizsgálja. A három borsodi férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, jelenleg mindegyikük szabadlábon védekezik.

"A vadászkamara nem hatóság, nem folytat nyomozást, csak a jogerős bírósági ítélet alapján jár el" – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője, hozzátéve, a jogkövetkezmények között értelemszerűen a vadászjegy érvénytelenítése is szerepel, amit a bíróság mondhat ki, általában a foglalkoztatástól való eltiltással.

Abban az esetben, ha a természetkárosítás tényállása beigazolódik, többéves börtönbüntetés jár érte.

Az ügyben érintettek a jogerős bírósági ítéletig nem vadászhatnak, de ez nem a vadászkamara hatáskörébe tartozó kérdés. A rendőrség tájékoztatása alapján a letartóztatott vadászok – egyébként legálisan, engedéllyel tartott – fegyvereit lefoglalták, és bár erre a hatósági közlemény nem tér ki, Földvári Attila azt vélelmezi, hogy a vadászjegyeiket is elkobozták.

A vadászkamara munkatársa szerint az ilyen és hasonló események kétségkívül lesújtó hatással vannak a vadásztársadalom megítélésére.

Azért is szomorú, mert tavaly is volt egy hasonló eset, amiből elsőre talán az olvasható ki, hogy ez valamiféle tendencia

– jegyezte meg. „Nem tisztem megítélni, mert a NNI dolga, hogy nyomozzon, de az tény, hogy van 70 ezer vadász az országban, körülbelül másfél ezer vadgazdálkodási egység, és a hasonlóan kirívó szabálytalanságok száma évente tíz körüli” – fogalmazott Földvári Attila.

Azt is elmondta, nem akarja elbagatellizálni sem ezt, sem más hasonló eseteket, de nem ágazati problémáról van szó. „Mi sem örülünk neki, hogy ilyen történik Magyarországon, de ez nem a vadászat és a vadgazdálkodás kérdéskörébe tartozik. Ez büntető törvénykönyvi tényállás, természetkárosítás. Nem ezzel a szakmával, nem ezzel a tevékenységgel van a probléma a mi meglátásunk szerint. Ez rendellenesség” – mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×