Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.37
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A Budai Várnegyed régóta híres cukrászdája a Ruszwurm. MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán

Több bűncselekmény gyanújáról ír a Ruszwurm cukrászda ügyét vizsgáló bizottság

Befejezte munkáját és elkészítette jelentését az I. kerületi Ruszwurm cukrászda ügyét vizsgáló bizottság, amely szerint több bűncselekmény gyanúja is felmerül a kerületi polgármestert érintő esetben

Mint a testület elnöke, Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz-KDNP) elmondta, a jelentésben feltártak olyan körülményeket, amelyek "több bűncselekmény elkövetésére is alapos gyanút szolgáltatnak", így hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, hivatali vesztegetés, valamint hivatali vesztegetés elfogadása is felmerülhet az ügyben.

A Ruszwurm cukrászdával kapcsolatos ügyet ismertetve Gulyás Gergely Kristóf úgy fogalmazott, 2023 októberében robbant ki a korrupciós botrány a I. kerületben. Ekkor a Ruszwurm Kft. tulajdonosa azzal vádolta meg V. Naszályi Márta (Momentum-DK-MSZP- Párbeszéd-LMP) kerületi polgármestert, hogy kampányfinanszírozásért cserébe azt a javaslatot tette: megválasztása esetén "kisimítja" az önkormányzat és a kft. közötti peres ügyet.

A politikus felidézte, 2015-ben az akkori kerületi vezetés a kft.-vel fennálló bérleti szerződést felmondta. Ennek következtében 2016-tól kezdődően a társaság bérleti és használati díj megfizetése nélkül használja az önkormányzat helyiségeit. Ez ügyben peres eljárások indultak. Mindez azt jelenti, hogy 2022 végéig már több száz millió forintos tartozást halmozott fel az önkormányzattal szemben a kft. - mutatott rá Gulyás Gergely Kristóf.

A vizsgálóbizottságot a képviselő-testület 2023 novemberében állította fel azzal a céllal, hogy kiderüljön: a polgármester és a Ruszwurm Kft. közötti cselekmények okoztak-e közérdeksérelmet a kerületben.

Gulyás Gergely Kristóf szólt arról is, a képviselő-testület baloldali képviselői "megpróbálták megakadályozni" a bizottság működését. Mint mondta, a momentumos Molnárka Gábor lemondott a vizsgálóbizottsági tagságáról, emiatt több hétig nem működött a testület. Továbbá "az összes baloldali képviselő egységesen beállt a polgármester mögé, és egységesen falazott a polgármesternek ebben az ügyben" - fogalmazott a kormánypárti politikus, aki azt mondta: ennek ellenére alapos vizsgálatot tudtak lefolytatni.

Közölte, a vizsgálóbizottság megállapította, hogy V. Naszályi Márta és a Ruszwurm Kft. tulajdonosa között nem 2019-ben kezdődött a személyes kapcsolat, hanem - bizonyítható módon - már 2016-ban, amikor V. Naszályi Márta önkormányzati képviselő volt.

V. Naszályi Márta polgármestersége idején, már 2022 januárjában az önkormányzat kezdeményezésére szüneteltetni kezdték a már említett peres eljárásokat mindenféle gazdasági és jogi alap nélkül - mondta Gulyás Gergely Kristóf hozzátéve: "ez önmagában károkozás lehetőségét veti fel az önkormányzat vonatkozásában".

Közölte, vizsgálódásuk során fény derült arra, hogy a szüneteltetés alatt legalább két alkalommal találkozott a kft. képviselete és V. Naszályi Márta, és legalább egy találkozót az önkormányzat kezdeményezett.

Gulyás Gergely Kristóf azt mondta, a szüneteltetés ideje alatt nem érkezett egyességi ajánlat egyik oldalról sem, tehát csaknem egy év alatt nem történt érdemi lépés annak érdekében, hogy az önkormányzat felé fennálló tartozást kiegyenlítsék.

Ugyancsak a szüneteltetés ideje alatt a polgármester saját hatáskörben két alkalommal közterület-használati - terasz - engedélyt adott a Ruszwurm Kft.-nek. Ezt úgy tette meg V. Naszályi Márta, hogy erre jogszabályi felhatalmazása nem volt - közölte a politikus, majd úgy folytatta: 2020 októberében a polgármester előterjesztésére a baloldali többség úgy módosított egy rendeletet, hogy abból kikerültek azok a részek, amelyek a Ruszwurm Kft. számára negatív következményeket jelenthettek volna.

Gulyás Gergely Kristóf elmondta, 2022 novemberében, a jogerős bírósági döntések megszületése után a képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a végrehajtási eljárások megindítására, az ingatlanok kiürítésére és a használati díjak behajtására, "de V. Naszályi Márta csak fél évvel később kezdett el dolgozni". Továbbá ezen időszakban a polgármester két olyan, megállapodást célzó javaslatot terjesztett elő, amelyek nem az önkormányzat érdekeit szolgálták volna. Ezeket a testület elutasította - emlékeztetett a politikus.

Közölte, a képviselő-testület következő ülésére beterjeszti a vizsgálóbizottság jelentését, és ebben azt kérik: a dokumentumot juttassák el a nyomozóhatóságok részére, hogy "a jelentésben feltárt bűncselekménygyanús körülményeket a nyomozóhatóság ki tudja vizsgálni".

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×