Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.61
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: BKK

Olcsóbb lesz a Budapest-bérlet - bejelentették az árát is

A részletekről Karácsony Gergely számolt be. A hír egy nappal azután érkezett, hogy kiderült: a MÁV-Volán és a BKK kölcsönösen el fogja fogadni egymás bérleteit.

A főváros, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium hétfői megegyezése - melynek részleteiről itt írtunk - alapján március 1. után is érvényes marad a Budapest-bérlet minden városon belüli közösségi közlekedési szolgáltatóra. Ezt toldotta meg a főváros azzal, hogy tíz év után ismét csökkenti a fővárosi tömegközlekedési bérlet árát:

9500 helyett 8950 forintba kerül majd

- adta hírül a Facebookon Karácsony Gergely.

Közlése szerint az új bérletrendszerrel a budapestiek és a Budapestre érkezők is olcsóbban utazhatnak, de a budapestiek duplán jól járnak. A döntéstől ugyanis azt várják, hogy az egyszerűbb és olcsóbb bérletvásárlással az agglomerációból érkezők közül többen választják majd a közösségi közlekedést az autó helyett, így pedig Budapest fellélegezhet.

A főpolgármester emlékeztetett: választási programjának megfelelően vált ingyenessé a közösségi közlekedés a 14 évnél fiatalabbak és a regisztrált álláskeresők számára, és tíz évig a "száguldó infláció" ellenére sem emelték a bérletek árát. A hétfői megállapodást a bérletek kölcsönös elfogadásáról pedig úgy tekinti, mint az általa a programjában megígért tarifaközösség létrejöttét.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×