Infostart.hu
eur:
379.27
usd:
321.61
bux:
131508.1
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Lázár János/Facebook

Tájékoztató levelet kapott a MÁV-tól Lázár János

A MÁV szakmai összefoglalót készített arról, hogy lehetne átalakítani a főváros és az állam együttműködését a közösségi közlekedésben. A levél először vázolja a jelenlegi (március 1-jéig tartó) együttműködési formákat.

A MÁV szakmai összefoglalót készített arról, hogy lehetne átalakítani a főváros és az állam – március 1-jéig tartó – együttműködését a közösségi közlekedésben – írja a Telex egy, a birtokába jutott dokumentumra hivatkozva. Az összefoglaló apropója az volt, hogy az agglomerációs tömegközlekedési járatok üzemeltetéséről szóló (2016-ban megkötött) főváros–állam szerződés december 31-én lejárt, Lázár János közlekedési miniszter pedig egy tarifareform-koncepciót akart letenni a kormányülés asztalára december közepén.

Mint olvasható, a MÁV levele szerint a Budapest-bérlet-megállapodást mindenképpen újra kell tárgyalni, vagy fel kell mondani, mert a(z agglomerációból beérkező) bérletesek támogatása a vármegyebérlet miatt okafogyottá vált – az ugyanis érvényes a fővároson belüli MÁV-Volánbusz-szakaszokra is. A szerződés teljes felmondásából az állami szolgáltatóknak ugyanakkor nem lenne haszna az összefoglaló szerint, mert a kieső fővárosi bevételrészt (400 millió forintot) az ugyanebben a nagyságrendben növekvő saját bevétel éppen csak pótolná.

Van egy olyan mondat is a dokumentumban, ami arra utal, hogy a vasúti cég már előkészített egy tarifareformot. Annak eredeti szándéka szerint azonban az a lehetőség megmaradt, hogy a vonatokon és buszokon a főváros területén belüli utazás Budapest-bérlettel lehetséges legyen. Ehhez képest Lázár János bejelentése a Budapest-bérlet teljes megszüntetéséről szólt – jegyzi meg a hírportál.

Az anyag szerint a 2016-os HÉV- és agglomerációsbusz-működési modell megszüntetésével sem járna jól a MÁV-Volánbusz.

  • Az állam rövid távon pénzügyi értelemben veszítene kb. 4-5 milliárd forintot, elesnének ugyanis a főváros által eddig megkapott szerződéses összegtől. Azért nem a teljes 6,5 milliárdot veszítenék el, mert a megnövekedő jegybevétel valamennyire kompenzálná a kiesést.
  • A főváros ugyanilyen logika alapján rövid távon pénzügyi értelemben nyerne 4-5 milliárd forintot.

A dokumentum leszögezi: az állam oldaláról pozitív pénzügyi egyenleg csak úgy valósítható meg, ha a megállapodások felmondásával együtt drasztikusan csökkentik vagy teljesen elvonják a fővárosnak nyújtott 12 milliárd forintos normatív tömegközlekedési támogatást.

A dokumentumból kiolvasható, hogy a jelenlegi hibrid rendszer nem rossz, csak az elszámolással vannak mindig problémák – olvasható egyebek mellett. Ezután az összefoglaló rátér arra, milyen következményei lennének a szerződés felbontásának.

E szerint az utasok szempontjából a helyközi (agglomerációból érkező) utas nyer, mert potenciálisan több férőhellyel találkozik, és aki utána nem száll BKK-járatra, megtakaríthatja a Budapest-bérlet árát. Ezzel szemben a fővárosi utasok vesztenek, mert MÁV–HÉV–Volánbusz-járatokat csak többletköltséggel használhatják. (Ezek alapján a Telex számításai szerint a szerződés felbontása kétszer annyi utasnak okozna hátrányt, mint amennyinek előnyt.)

Ha megszűnik a szerződés, az összefoglaló szerint a MÁV-Volánbusznak át kell vennie a BKK által intézett feladatokat:

  • meg kell szervezni az értékesítést, pénztárak és jegyautomaták telepítése szükséges,
  • a buszokat fel kell szerelni a szükséges fedélzeti berendezéssel a BKK-s helyett,
  • gondoskodni kell az ügyfélszolgálati tevékenységekről, az utastájékoztatásról és a HÉV jegyvizsgálóiról.

A dokumentum szerint ha a szerződéseket felmondják, a fővárosnak a törvényben előírt ellátási kötelezettsége miatt párhuzamos járatokat kell majd indítania a vonatok, HÉV-ek, Volánbuszok mellett. (2016-ban pont a párhuzamos vonalak elkerülése és a gazdaságos üzemeltetés miatt kötötték meg az agglomerációs szerződést.)

Milyen haszna lenne ebből a MÁV-Volánbusznak?

Az anyag szerint a beszedett bevétel 1-3 milliárd forintos nagyságrendben nőhet, de a kieső fővárosi támogatás és feladatellátás értékét vélhetően nem éri el. Az átalakítás viszont középtávon megnyitja a lehetőséget „a járatok teljesítményének csökkentése” előtt – áll a dokumentumban. Ebből szabadulhat fel erőforrás (jármű, személyzet) – ismertetik.

Összefoglalóként az anyag leszögezi: a most (még) működő rendszer pénzügyi értelemben inkább az államnak, reálszolgáltatási, ellátási értelemben inkább a fővárosnak előnyös.

A vasúttársaság levélében – a Telex cikke szerint – az áll, hogy a szerződések felmondása pénzügyi értelemben csak akkor pozitív az államnak, ha drasztikusan csökkentik, vagy teljesen elvonják a fővárosnak nyújtott 12 milliárd forintos normatív tömegközlekedési támogatást. Ezt a fajta támogatást a fővárosi tömegközlekedési rendszer hatalmas méretei miatt már évtizedek óta kapja a budapesti önkormányzat.

A MÁV összefoglalója szerint azonban ez a támogatás arányossági alapon elvehető a fővárostól („ilyen támogatásban 2021-óta semelyik másik önkormányzat nem részesül”). Ha a pénzt a MÁV-Volánbusz kapja, az „lehetőséget teremthet olyan modellváltásra, amelyben a felszabaduló források felhasználásával a főváros kivételezése helyett minden, a kiemelt helyi közlekedést üzemeltető, esetlegesen a kiemelt munkahelyteremtő beruházásokat megvalósító városok támogatása valósul meg”.

A lap megkeresésére a minisztérium a fentiekre reagálandó közölte: a válasz nem időszerű a Lázár János építési és közlekedési miniszter által január 9-én bejelentett, fővárosnak tett ajánlathoz kapcsolódó tárgyalások végéig.

Címlapról ajánljuk

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×