Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Thanh Serious/Unsplash

Fékezhetetlenül habzanak a kézműves sörök

Több mint 100 milliárd dollár a kézműves sörök világpiaci értéke, és ez az összeg tíz éven belül háromszorosára is nőhet. Magyarországon ma nagyjából 80 főzde működik.

Az Amerikai Sörfőzők Szövetségének definíciója alapján három tényezőből vezethető le a kézműves sörfőzde fogalma. Legfeljebb 702 liter sört gyárt egy évben, túlnyomóan tradicionális alapanyagokat használ, és a termelésben részt nem vevő alkoholipari szereplők tulajdonrésze nem magasabb mint 25 százalék – mondta Fetter Bálint az InfoRádióban. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány junior elemzője szerint ezek alapján egy független, lokális ismertséggel rendelkező főzde képe rajzolódhat ki, amely nem rendelkezik túl nagy marketing kerettel, így ritkán tesz szert globális ismertségre.

Fetter Bálint arról számolt be, hogy 2016-ban a világszerte működő 19 ezer sörfőzdéből 17 700 volt kézműves. A legtöbb, közel ötezer az Amerikai Egyesült Államokban működött, míg Európában az Egyesült Királyságban megközelítőleg 1600. A kontinensen a 2015-től 2020-ig terjedő időszakban a kisüzemi főzdék száma megduplázódott – tette hozzá.

2022-ben a globális kézművessör-piac értéke megközelítőleg 103 milliárd dollárt tett ki, és 2032-re várhatóan 282 milliárd dollár lehet a szegmens értéke,

tehát további bővülés várható – mondta az elemző.

Magyarországon a rendszerváltozást követően jelentek meg nagyobb számban kisüzemi sörfőzdék, nagyjából 400, de ma már csak körülbelül 80 családi, kisebb sörfőzde működik, a többi a 90-es években meglehetősen hamar tönkrement – mondta Fetter Bálint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×