Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Áder János köztársasági elnök és az Igazságügyi Minisztérium április 1-jei hatállyal kinevezett igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára, Vízkelety Mariann az államtitkár kinevezésén a Sándor-palotában, 2015. április 7-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Elhunyt Vízkelety Mariann

Elhunyt Vízkelety Mariann, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület volt elnöke - tudatta a család hétfőn.

Azt írták: Vízkelety Mariann volt közigazgatási, igazságügyi államtitkár, miniszterelnöki biztos, több civil szervezet kuratóriumi tagja, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület volt elnöke 67 évesen, hosszan tartó súlyos betegség után vasárnap elhunyt.

Vízkelety Mariann 1980-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte diplomáját. Pályáját bírósági fogalmazóként kezdte a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol később bírósági titkárként dolgozott és bíróként is ítélkezett. 1986-tól 1988-ig a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál a Nőpolitikai Tanács és a Családvédelmi Tanács titkára volt. 1989-től 1992-ig ügyvédként tevékenykedett a Budapesti 54. számú Jogtanácsosi Munkaközösségben, illetve jogutódjában, a Budapesti 54. számú Ügyvédi Irodában.

1992-től 1994-ig a Miniszterelnöki Hivatalban a Miniszterelnöki Kabinetben látott el közszolgálati feladatot, majd 1994 és 1998 között ismét ügyvédi praxist folytatott a Budapesti 54. számú Ügyvédi irodában. 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági- és társadalompolitikai titkárságának vezetője volt, ezt követően 2002 és 2004 között a Miniszterelnöki Hivatal titkárságvezetői tisztségét töltötte be.

2004 és 2010 között az Országgyűlés Hivatala szakmai főtanácsadója volt. 2010 és 2012 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárának nevezték ki, ezután 2012. nyarától 2015. tavaszáig a Központi Statisztikai Hivatal jogi és gazdálkodási elnökhelyettese volt. 2015. április 1-jétől töltötte be az Igazságügyi Minisztérium, igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkári tisztségét 2020. április 30-ig.

Tagja volt a Százak Tanácsának, és a Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának is.

Temetéséről később intézkednek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

A politikai kapcsolatok révén megerősödött vállalatok sorsáról nem lehet egységesen dönteni. A korábbi jogsértések feltárása, a közvagyon visszaszerzése és a működő gazdasági kapacitások megőrzése nem feltétlenül egymást kizáró célok, de azt látni kell, hogy a NER-es cégvagyon jelentős része nem visszaszerezhető, mert egyszerűen elolvad. A kérdés az, hogy mi legyen a többivel, és annak kezelésében milyen társadalmi célokat preferáljon a kormány: a vagyon visszaszerzését, vagy a cégek további működését? Fontos társadalmi érdek, hogy a vagyon, speciális eszköztár, tudás, tapasztalat egyben maradjon. Ez olyan, mint a fa, nem lehet 10 éveset ültetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×