Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 2. szombat Zsigmond
Nyitókép: Pexels

Totyik Tamás: az Európai Bizottságnak nem lesz elegendő a kormány pedagógus-béremelése

Januártól átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére. A pályakezdő gyakornokok fizetése bruttó 400 000 forintról 528 800 forintra emelkedik, ennél kevesebbet más pedagógusok sem kereshetnek. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint ha a kormány meg akarja kapni az emelésre fordítható uniós forrást, még idén újabb bérkorrekciónak kell jönnie.

Amekkora bértömeget kapott decemberben egy adott oktatási intézmény, annak a 32,2 százalékával emelt összeget fogja megkapni a januári bérek kifizetése során, február első hetében; Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban elmondta, az intézményvezető a tankerület vezetőjének – egyházi fenntartás esetén az egyház – jóváhagyásával osztja szét az összeget.

"Két szempontot figyelembe kell vennie az iskola igazgatójának: plusz 2 százalékot kell kapniuk az egyetemi diplomával rendelkezőknek, és plusz 4 százalékot kell kapniuk a természettudományos tárgyakat, illetve matematikát oktató pedagógusoknak. Bár itt a szakszervezetünknek kimondottan hiányérzete van, az idegen nyelvet tanító kollégák és a gyógypedagógusok, fejlesztő pedagógusok körében is nagyon nagy hiány van" – mutatott rá Totyik Tamás.

Az érdekképviselet vezetője bérfeszültségre számít, ezért arra ösztönözne minden munkáltatót, hogy a lehető legmagasabb összeget kapja meg mindenki.

"A kormány a negatív eltérítést és a differenciálás kérdését valamennyire befagyasztotta, mi is arra kérünk mindenkit, hogy a 32 százalékhoz közeli béremelést próbálja megadni, mert annyira alacsony a pedagógusok bére a diplomás átlagkeresetekhez képest" – szögezte le. Majd ha a teljesítményértékelést bevezetik, akkor kellene szerinte differenciálni a tanárok között.

Hangsúlyozta, a mostani emelés az iskolák, óvodák technikai alkalmazottaira nem vonatkozik, bár a sztrájktárgyaláson "homályos utalást tett erre az államtitkár".

"A pedagógus-életpályatörvény alá tartozó összes pedagógus megkapja az emelést,

a gyermekvédelemben, az általános iskolákban, középiskolákban, óvodákban dolgozó kollégák, kivéve a szakképzést, mert az más törvény alá tartozik, bár Vitályos Eszter államtitkár és Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár is többször kiemelte, hogy a szakképzésben dolgozók is meg fogják kapni. Ez egyelőre csak ígéret" – mondta el Totyik Tamás.

Közben Gulyás Gergely kancelláriaminiszter arról beszélt egy interjúban, hogy technikai jóváhagyásra vár még a kormány a béremelés kapcsán az EU-tól. Ennek kapcsán megjegyezte, "kölcsönös bizalmatlanság" lehet az Európai Bizottság és a kormány közt, szóbeli egyezség van, és január harmadik hetében a pedagógusok már tudni fogják, hogy mekkora emelést kapnak.

Amiről viszont szerinte a rendeletben sincs szó, és Gulyás Gergely sem beszélt róla:

a forrásokat az Európai Uniótól akkor kapjuk meg, ha idén a diplomás átlagkereset 72 százalékát eléri a pedagógusbér.

"A mostani 32 százalékos emeléssel a szám csak megközelíti, de nem éri el a 72 százalékot, tehát jó lenne, ha a kormány egyértelműen nyilatkozna arról is most már, hogy a korrekciós lépéseket mikor akarja megtenni a KSH statisztikai számításai alapján, mert a nagyjából 500 000 forintos átlag a 850 ezer forintos bruttó átlagbérhez képest nem elegendő. Ezt a korrekciós lépést a kormánynak meg kell tennie, mert ha nem, akkor el fog úszni ez a forrás" – mondta a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ökológus: drámai a helyzet az Alföldön a csapadékhiány miatt

Ökológus: drámai a helyzet az Alföldön a csapadékhiány miatt

A kevés leesett csapadék miatt idén tovább tetéződött az a hiány, ami az elmúlt években felhalmozódott, a Tiszántúlon emiatt majdnem két métert esett a talajvíz szintje – mondta az InfoRádióban Jakab Gusztáv. Az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének docense szerint az Alföldön durva ökológiai katasztrófa veszélye fenyegeti a kétéltűeket és több növényfajt is. Úgy véli, nagyságrendekkel nagyobb területeket kellene elárasztani vízzel, mielőtt még nagyobb baj lesz.

Kitálal Baán László az NKA-botrányról

Súlyos bizalmi válság rázta meg a Nemzeti Kulturális Alapot, miután fény derült arra, hogy a szervezet felügyelőbizottsága elől eltitkolva tízmilliárd forintnyi közpénz jutott pártközeli szervezeteknek és hírességeknek. Az ügy következményeként lemondott bizottsági tagságáról Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, valamint Both Miklós, a Hagyományok Háza vezetője is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
Eltaláltak az ukránok egy lopakodó vadászbombázót, elmaradnak a Győzelem Napi rendezvények Oroszországban - Híreink az ukrán frontról szombaton

Eltaláltak az ukránok egy lopakodó vadászbombázót, elmaradnak a Győzelem Napi rendezvények Oroszországban - Híreink az ukrán frontról szombaton

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júniusban induló, átfogó hadseregreformot jelentett be, amelynek középpontjában a katonák illetményének emelése, a szerződéses szolgálati rendszer megerősítése és a régóta frontszolgálatot teljesítők fokozatos leszerelésének mérlegelése áll. Eközben Andrij Szibiha külügyminiszter manipulációnak minősítette Oroszország május 9-i tűzszüneti ajánlatát, állítva, hogy Kijev hivatalos javaslatot nem is kapott. Joschka Fischer, egykori német külügyminiszter szerint Trump második elnöksége alatt az amerikai európai szerepvállalás erodálódik, és Európa történelmi léptékű kényszer elé kerül: saját biztonsági és politikai felelősségét önállóbban kell megszerveznie.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×