Infostart.hu
eur:
376.87
usd:
323.11
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard
Asian doctor and an assistant in the operating room for surgical venous vascular surgery clinic in hospital.
Nyitókép: ake1150sb/Getty Images

Adósságrendezés: nem egészen erre számítottak a kórházi beszállítók

A kormány 90 milliárd forintot kifizet a kórházak idei lejárt tartozásaiból. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára üdvözölte a lépést, de megjegyezte: év végére további 50 milliárd forintnyi lejárt tartozásállomány maradhat az intézményeknél.

„Mindenképpen mentőöv és mindenképpen szükség van erre az összegre” – fogalmazott Rásky László az InfoRádióban azzal kapcsolatban, hogy a kormány 90 milliárd forintot rendez a kórházak lejárt tartozásállományából. Az Orvostechnikai Szövetségnél úgy vélik, a kormánynak már korábban meg kellett volna lépnie ezt, bár tisztában vannak azzal, hogy az egészségügyi államtitkárság hosszasan tárgyalt a Pénzügyminisztériummal, hiszen nem egy „egyszerű” adósságrendezésre vonatkozó tervet terjesztettek elő, hanem azt is megvizsgálták, hogy a keletkező adósság mely része az, ami az egészségirányítón, illetve a kórházakon kívül állók okok miatt van a rendszerben, és mi az, amiről esetleg a menedzsment és egyéb problémák tehetnek.

A szövetségnél nagyobb összegű adósságrendezésre számítottak,

már csak azért is, mert szeptember végén 108 milliárd forint volt az intézményrendszer adóssága, kalkulációik szerint ez október végére 120 milliárd lett és most nagyságrendileg 125 és 130 milliárd forint között állhat.

Arra a kérdésre, hogy mire lehet elég a 90 milliárd forint, Rásky László jelezte, hogy a vonatkozó kormányrendeletből az derül ki, hogy a kórházak szeptember 30-i állapot szerinti 60 napon túl lejárt tartozásait lehet ebből az összegből kifizetni. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a július végéig leszállított áruk és teljesített szolgáltatások ellenértékét tudják megfizetni a kórházak, következésképp az azóta eltelt négy hónapnak az adósságait nem rendezik.

Megjegyezte: amikor nincs elégséges összeg, miközben sorban állnak az amúgy nehéz helyzetben lévő beszállítók, rossz értelemben vett verseny szokott kialakulni, miután a kórházi gazdaságvezetőknek, kórházvezetőknek kell dönteniük arról, hogy kinek fizetnek. Ezt most bizonyos értelemben a kormány megkönnyítette azzal, hogy rangsorolta a kifizetéseket: első helyen a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság – idén július 1-jétől a KEF vette át a budapesti kórházak, jövő január 1-jétől pedig minden további intézmény üzemeltetését –, második helyen pedig a büntetés-végrehajtás áll. Ezt követően vannak a „futottak még”, például az orvostechnikai beszállítók, ami a főtitkár szavai alapján – szövetségük szempontjából – nem egy kellemes helyzet, de tudomásul kell venniük, hogy így alakul a rangsor.

Rásky László szerint,

miután december végére 50 milliárd forintra is nőhet a fennmaradó adósság, biztosan lesznek olyan beszállítók, akik az adósságrendezés után is nehéz helyzetben maradnak.

A főtitkár arra is kitért, hogy az utóbbi 14-15 év tapasztalata alapján az adósságrendezés jellemzően év végre esik, de az is megesett, hogy átcsúszott a következő évre. Azt, hogy ez most novemberben megtörténik, az Orvostechnikai Szövetség mindenképp kis előrelépésnek tartja, bár évek óta hangoztatják, hogy évi két ilyenre lenne szükség, például egy nyár és egy év végire, legfőképp a maradványértékek miatt. Hozzátette: az idei volumenből megmaradt lejárt tartozást jövő év első negyedében szükséges lenne kiegyenlíteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×