Infostart.hu
eur:
379.71
usd:
321.81
bux:
126850.55
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: Pixabay

Az ügyészség nyomoz az Eötvös József Gimnázium ügyében

Az iskola igazgatója azt mondta, őt még nem kereste meg a hatóság a vesztegetési ügyben.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen nyomoznak az Eötvös József Gimnáziumot érintő vesztegetési ügyben – tudta meg a Magyar Nemzet a Központi Nyomozó Főügyészségtől.

A gyanú szerint vesztegetési pénz kellett ahhoz az iskolában, hogy azokat a diákokat is felvegyék az intézménybe, akiknek nem sikerült a hivatalos felvételi. Egy hangfelvétel alapján arra lehetett következtetni, hogy a korrupt beiskoláztatási rendszert ráadásul az igazgató és az iskolához tartozó alapítvány vezetője működtethette.

"Az ügy kapcsán eddig semmiféle információt nem kaptam, senki nem keresett meg. Továbbra is fontosnak tartom azonban megjegyezni, hogy részemről nem történt törvénytelenség" – mondta a lapnak Moss László igazgató, aki nem mondott le tisztségéről, továbbra is ő vezeti a középfokú oktatási intézményt.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×