Infostart.hu
eur:
376.46
usd:
319.37
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: mem

Ma inkább napszemüvegre lesz szükség - időjárás jelentés

A napsütés mellett azonban megélénkül az észak-nyugati szél, az ország észak-keleti tájain pedig még esőre, sőt zivatarra is lehet számítani.

Az ország nagy részén napos időre van kilátás kevés felhővel. Északkeleten maradhatnak továbbra is tartósabban felhős körzetek, ott még napközben is kialakulhat néhol zápor, zivatar.

A szél északnyugatira, nyugatira fordul, többfelé megélénkül, a Dunántúlon valamint a főváros térségében megerősödik. Délután délnyugatira fordul a légmozgás, és mérséklődik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 9 és 14 fok között alakul.

Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×