Infostart.hu
eur:
379.23
usd:
321.43
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pixabay

Meghalt Polonyi Kornél, a Fidesz korábbi parlamenti képviselője

A Balaton nagy szerelmese, Balatonfüred díszpolgára négy éven át volt az Országgyűlés tagja.

Életének 96. évében elhunyt Polonyi Kornél, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője, aki 1998 és 2002 között volt az Országgyűlés tagja, valamint a Honvédelmi Bizottság munkájában is részt vett – írja a parlament.hu.

Polonyi Kornél 1927-ben született Budapesten. Általános és középiskolai tanulmányait Komárom vármegyében végezte, Tatabányán érettségizett. Főiskolai oklevelet 1954-ben szerzett Budapesten az Idegen Nyelvek Főiskoláján német sajtó- és könyvkiadói szakon, majd ugyanebben az évben Balatonfüredre költözött.

A Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatalnál is dolgozott, közben pedig a budapesti Közgazdasági Egyetemen idegenforgalmi szakképesítést szerzett. 1984-től a Balatoni Intéző Bizottságnál tevékenykedett egészen a nyugdíjazásáig. 1995-ig igazgató volt egy idegenforgalmi részvénytársaságnál, 1994-ben a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének fideszes alelnöke lett, ezt a posztot 1998-ig töltötte be.

A veol.hu cikke szerint

a turizmus, az idegenforgalom és a Balatonhoz való kötődés határozta meg életét, közéleti tevékenységét.

Balatonfüred önkormányzatának képviselőjeként 2002 és 2006 között vett részt aktívan a helyi közéletben.

Polonyi Kornél a Balaton ügyének önzetlen ápolásáért 1999-ben Balaton-díjat kapott, 2007-ben Balatonfüred önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki, 2012-ben pedig Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át a balatoni idegenforgalomban végzett munkájáért.

Címlapról ajánljuk

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×