Infostart.hu
eur:
361.85
usd:
311.35
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Nyitókép: enbudapestem.hu

Új közlekedési tábla jelent meg az utakon, de nincs benne a KRESZ-ben

Angyalföldön próbálták ki a Puszi és pá táblát az iskolánál, és akkor a sikere, hogy már az egész országban terjed, noha hivatalosan nem is létezik.

Újabb „Puszi és menj!”- táblát adták át Újbudán, ezúttal a Gellérthegy lábánál található Köbölkút utcai általános iskolánál. Ehhez hasonló tábla először Angyalföldön jelent meg, annyira bevált, hogy több kerületben elkezdték alkalmazni, és több vidéki nagyváros is átvette – írja az enbudapestem.hu.

Az első K+R, azaz Kiss & Ride zónát Angyalföldön alakították ki. A „Puszi és menj” elnevezés már több mint hatvanéves, először a Los Angeles Times egyik cikkében jelent meg 1956-ben, és azt jelenti, hogy a sofőr csak addig áll meg az autójával, amíg az utasával puszit váltanak, összeölelkeznek, és már hajt is tovább.

A tábla a KRESZ-be még nem került be, inkább szimbolikus, figyelemfelhívó szerepe van, de a gellérthegyi utcában sebességcsökkentő forgalmirend-változást is életbe léptettek, hogy a táblának közvetve ugyan, de érvényt szerezzenek. A K+R táblákat is a várakozni tilos tábla alá szokták elhelyezni, vagyis amúgy is legfeljebb öt percig lehetne ott megállni.

A „Puszi és pá!”, avagy „Puszi és menj!” zóna annyira bevált, hogy több kerületben is elkezdték alkalmazni, és több vidéki nagyváros is átvette. 2019-ben már Budafok-Tétényben, a Játék utcában található Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola előtt is megjelent a tábla, de Cegléden és Székesfehérváron is állítottak egyet-egyet, és azóta sorra kerülnek ki a táblák Sopronban, Pécsett és Debrecenben. Újbudán 2022 szeptemberében jelentek meg a Bikszádi utcában, az Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola, illetve az Ercsi utcában, az Újbudai Mogyoróskert Bölcsőde előtt.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×