Infostart.hu
eur:
379.76
usd:
322.38
bux:
126835.81
2026. február 23. hétfő Alfréd
Bige László, a Bige Holding Csoport tulajdonosa Nyíregyházán 2014. december 23-án.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Börtön fenyegeti Bige Lászlót

Az ügyészség szerint a milliárdossal üzleti kapcsolatba kerülő egyik vállalkozó készpénzért, számla nélkül értékesített nagy mennyiségű műtrágyát és 135 millió forintot utalt vissza Bige Lászlónak, az összeggel azonban nem számoltak el.

A milliárdos vállalkozó vesztegetési és okirathamisítási ügyével kapcsolatos tárgyalást áprilisban tartották, akkor a Nyíregyházi Törvényszék első fokon felmentette a vádak alól. Azzal a döntéssel az ügyészség nem értett egyet, fellebbezett. Most a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta Bige Lászlóval szemben – írja a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet, hogy

135 millió forintos korrupcióval vádolják az üzletembert.

A három évvel ezelőtt született vádirat szerint Bige László 2009-ben üzleti kapcsolatba került a cége (Nitrogénművek) termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. A milliárdos felajánlotta a vállalkozónak, hogy nagy mennyiségű, valótlanul leértékelt műtrágyát ad át neki, melyet így saját vevőkörének haszonnal tud tovább értékesíteni, részben számla nélkül. Az ajánlat arról is szólt, hogy a számla nélküli értékesítésből befolyt összegeket a férfi mindezért cserébe átadja a vádlottnak.

Az egyezség értelmében több ezer tonnányi, valótlanul leértékelt műtrágya kerülhetett a vállalkozóhoz.

A számla nélkül eladott termékekért 2010 januárja és októbere között több alkalommal befolyt, összesen 135,4 millió forintot a vállalkozó átadta Bige Lászlónak a valótlan leértékelés ellentételezéseként.

A megyei főügyészség nemrég azt kérte, hogy a Debreceni Ítélőtábla változtassa meg az első fokú ítéletet, és állapítsa meg a vádlott bűnösségét, továbbá szabjon ki rá letöltendő börtönbüntetést. A végső döntést a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség hozza meg az ügyben. A Magyar Nemzet információi szerint az indítvány még nem jutott el a bírósághoz.

Bige László már korábban is bíróság elé állt hűtlen kezelés vádjával: 2021 őszén azzal gyanúsították meg, hogy munkatársaival 2 milliárd forinttal szándékosan megkárosították a milliárdos saját cégét. Ez az eljárás még tárgyalási szakaszban van.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a parlamenti tavasz nyitányán – „Magyarország megvétózza a 20. szankciós csomagot is”

Orbán Viktor a parlamenti tavasz nyitányán – „Magyarország megvétózza a 20. szankciós csomagot is”

A miniszterelnök szónoklatával indult a magyar országgyűlés tavaszi munkája, ami várhatóan nem lesz hosszú, körülbelül három hetes. Hosszan sorolta, mennyi pénzt és honnan von el az EU azért, hogy Ukrajnát segítse, de Orbán Viktor szerint ennyi pénzt nem lehet összekalapozni, a közös és a tagállami költségvetésekben sem állnak rendelkezések források Ukrajna ilyen nagy mértékű támogatására, ami óriási felelőtlenség, sőt istenkísértés, arról már nem is beszélve, hogy egyes országok már katonák küldéséről beszél Ukrajnába.

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×