Infostart.hu
eur:
359.8
usd:
309.61
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Gold coin Stack On the table save money Taking care of money
Nyitókép: ArtRachen01/Getty Images

Szakszervezeti szövetség: a kapzsiság okozza a rekordméretű inflációt

Év közbeni béremelést követel a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Az érdekképviselet arra hivatkozik, hogy a cégek haszna nőtt, a reálbérek viszont csökkentek, sőt, Magyarországon a legnagyobb mértékben.

Harmincnégy OECD-ország közül nálunk zsebelték be a legnagyobb extraprofitot a cégek, mégis a magyar dolgozók reálbére csökkent a legmagasabb mértékben, az átlagos 3,8 százalékhoz képest 15,6 százalékkal – mondta az InfoRádióban a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Zlati Róbert szerint mindez azt mutatja, hogy

Magyarországon a kapzsiság okozza a rekordméretű inflációt.

A profitok sokkal jelentősebb mértékben nőnek Magyaroszágon, mint ahogyan a bérekre fordított kölségek, ami nem más, mint egy „kapzsiságinfláció”, hiszen a vállalkozások sokkal könnyebben, és ennek megfelelően sokkal nagyobb mértékben növelték az áraikat, ezáltal pedig a bevételeiket – fogalmazott a szakértő, aki szerint ez tűnik ki az OECD-adatokból.

A szakszervezetek felszólítják a kormányt és a munkáltatókat, hogy megfelelő béremeléssel teremtsenek méltó megélhetést a magyar dolgozók számára – tette hozzá Zlati Róbert, mert szerint lenne miből béreket emelni Magyarországon. Mint mondta, a legkevesebbet keresők vonatkozásába egyértelmű, hogy erre szükség is lesz az év során. A továbbra is 20 százalék körüli infláció miatt a kompenzációra is felhívják a munkáltatók figyelmét, a kormánytól pedig azt várják, hogy igyekezzen letörni a „kapzsiságinflációt” a saját eszközeivel – hangsúlyozta.

Az OECD jelentése szerint a magyar cégek profitja 2019 óta 60 százalékkal növekedett, a bérköltségük azonban csak 30-cal; ebből vonta le azt a következtetést a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy lenne pénz fizetésemelésre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

A német katonai vezetés az orosz fenyegetettség miatt egy magas készenlétű haderő azonnali kialakítását sürgeti. Csiki Varga Tamás elemző szerint a németek az éberség fenntartása miatt figyelmeztetnek az orosz katonai veszélyre, de ők sem számolnak egy hagyományos „invázióval” több százezer katona bevetésével, mert azt ma már akár drónokkal is meg lehet akasztani. Úgy véli, inkább provokációk, destabilizáló és egyéb kisebb volumenű műveletek fenyegetnek az oroszok részéről..

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Súlyos incidens volt egy NATO és egy orosz katonai gép között, Ukrajna ott támadja Oroszországot, ahol a legjobban fáj – Háborús híreink csütörtökön

Súlyos incidens volt egy NATO és egy orosz katonai gép között, Ukrajna ott támadja Oroszországot, ahol a legjobban fáj – Háborús híreink csütörtökön

Orosz vadászgépek veszélyesen megközelítettek egy fegyvertelen brit felderítő repülőgépet a Fekete-tenger felett – közölte a brit védelmi minisztérium. Az incidens során az egyik orosz gép mindössze hat méterre repült el a brit repülőgép orra előtt - írja a Sky News. Az ukrán dróncsapások az elmúlt napokban Közép-Oroszország szinte valamennyi jelentős olajfinomítóját leállásra vagy kapacitáscsökkentésre kényszerítették. Ezt adatok és névtelenséget kérő források is megerősítették. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×