Infostart.hu
eur:
365.49
usd:
321.24
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: 4iG Csoport és Rotors & Cams Zrt.

Bemutatták az első, katonai célra fejlesztett magyar drónt – képek, videó

A haderőfejlesztés csak a magyar védelmi ipar kiépítésével lehet sikeres – hangsúlyozta a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos a magyar fejlesztésű, pilóta nélküli repülőgép első hivatalos bemutatóján hétfőn, a Bakony Harckiképző Központ nullponti gyakorló- és lőterén.

Porkoláb Imre kiemelte: a sugárhajtású ProTAR drónt kifejezetten katonai alkalmazásra fejlesztették ki, a védelmi célú, pilóta nélküli repülőrendszer a hadsereg légvédelmi képességének fejlesztésére hivatott. Az új technológia a nemzetközi piacon is megállja a helyét – tette hozzá.

Mint mondta,

az új fejlesztés mérföldkő a honvédség megújulása terén, olcsóbb és komolyabb teljesítményű, mint elődei.

Felidézte: a rendszerváltoztatás egyik legnagyobb vesztese a hadiipar volt, ezért 2010-ben újra kellett indítani az ágazat fejlesztését.

4iG Csoport és Rotors & Cams Zrt.
4iG Csoport és Rotors & Cams Zrt.

A hadiipari fejlesztések számos, mindennapi használatra alkalmas eszköz és technológia fejlődéséhez járulnak hozzá, így a mindennapjainkra is hatással vannak – mondta, példaként említve az internet használatát.

A jelenlegi nemzetközi helyzetben kiemelten fontos a légtérvédelem, ezen belül pedig felértékelődik a drónok használata.

Molnár Zsolt, a fejlesztést végrehajtó Rotors & Cams Zrt. (a 4iG Csoport tagja) vezérigazgatója elmondta, hogy

  • az akár 500 km/órával repülni képes,
  • 65 kilogrammos drónnal valós körülmények között szimulálhatóak a támadó repülőgépek.
  • Repülési magassága a 6000 métert,
  • üzemideje a 60 percet,
  • kommunikációs hatótávolsága a 75 kilométert is eléri.
  • A világpiacon egyedülálló módon kötelékrepülésre is képes.

A jármű szárazföldi és tengeri használatra is alkalmas, föld-levegő és levegő-levegő fegyverrendszerek esetén is alkalmazható, és rossz időjárási körülmények között is használható.

A veol.hu videójának tanúsága szerint a hétfői bemutatón a drón 100 méter magasra repült, majd meghatározott repülési útvonalat járt be robotpilóta üzemmódban. Ezután kézi irányítással hajtott végre több manővert, majd lelassították, és végül ejtőernyő segítségével szállt le.

A cég közleménye szerint az eszköz rövid idő alatt a levegőbe emelhető egy szintén magyar fejlesztésű elektromos működtetésű kilövőállásból. A katapult 100 km/órás kilövési sebességgel repíti ki a ProTAR-t. Az indítás ismétlési idő nem haladja meg a 2 percet, ami szintén egyedülálló a világpiacon.

A légijármű és a katapult mellett a berendezés harmadik része a földi irányítóállomás.

4iG Csoport és Rotors & Cams Zrt.
4iG Csoport és Rotors & Cams Zrt.

Blénessy László, a 4iG vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy társaságuk az informatika, a távközlés és a védelmi technológia területén hajt végre fejlesztéseket, szavai szerint az új drón mindhárom területet magába foglaló technológiai fejlesztés eredménye.

Molnár Zsolt, Rotors & Cams Zrt. vezérigazgatója a cég közleményében rámutatott: a ProTAR rendszert a jövőben szolgáltatásként is értékesíteni kívánjuk, hiszen az üzemeltetéséhez speciális szaktudásra is szükség van. A célanyag-eszközök fejlesztésben és gyártásában bevett nemzetközi gyakorlat, hogy szerződött civil cégek biztosítják a megfelelő színvonalú szimulációt a légvédelmi egységeknek.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Dízelár-sokk Európában: mi lehet a következő lépés?

Dízelár-sokk Európában: mi lehet a következő lépés?

Két geopolitikai sokk miatt rendkívül szűkössé vált a globális dízelpiac, Magyarországon pedig tovább nehezíti a helyzetet, hogy az árképzésben korábban meglévő tartalékok szinte teljesen elfogytak. A dízelpiaci nehézségek egész Európát érintik, a kontinensen egyre több kormány avatkozik be valamilyen módon, sőt, már az összehangolt uniós fellépés is napirendre került. De mi a helyzet Magyarországgal: mekkora mozgástér maradt még a kormány kezében, milyen eszközökkel lehetne tompítani a dízelár-sokkot, és melyik az a megoldás, amihez a mostani helyzetben különösen veszélyes lenne nyúlni?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×