Infostart.hu
eur:
360.47
usd:
311.17
bux:
131465.65
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Novák Katalin köztársasági elnök (k), mellette Dabóczi Kálmán alelnök (b), Bíró Ferenc elnök (b2) és Molbusz Tímea alelnök (j2), valamint Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke (j2) az Integritás Hatóság vezetőinek kinevezésén a Sándor-palota Tükörtermében 2022. november 4-én.
Nyitókép: Máthé Zoltán

Gazdasági kultúraváltást szeretne elindítani Magyarországon az Integritás Hatóság

Bemutatták az Integritás Hatóság 2022-es évről szóló jelentését. Ebben több mint ötven javaslatot fogalmaztak meg a közpénzek gondosabb és hatékonyabb felhasználásához. Bíró Ferenc elnök elmondta: a hatóság fennállásának hét hónapja alatt eddig száz bejelentést kaptak és harminc ügyet vizsgáltak. Az InfoRádióban arról is beszélt: az Európai Bizottság elégedett a munkájukkal.

Nem teljes körűen és nem teljes létszámmal, de jól működik az Integritás Hatóság, teljesítve az Európai Unió és Európai Bizottság által a hatóságra rótt „mérföldköveket” – emelte ki az InfoRádióban Bíró Ferenc elnök, emlékezetve, hogy mindezt hét hónap alatt sikerült elérni, pedig hasonló intézményre még nem volt magyar precedens.

A hatóság azért jött létre, hogy megvédje az uniós adófizetők pénzét, de céljuk ennél nagyratörőbb, egyfajta gazdasági kultúraváltást szeretnének elindítani, ahol az érintett szereplők tudnak és akarnak nemet mondani a korrupciós kihívásokra.

Az eddig kivizsgált mintegy harminc, egyelőre nem nyilvános üggyel kapcsolatban Bíró Ferenc közölte: ezek egy része előfinanszírozott, egy része utófinanszírozott, ezzel együtt úgy vélik, azok esetében áll fenn érdemi beavatkozási lehetőség az adófizetők pénzének a hatékony elköltésre, ahol meg tudják akadályozni azt, hogy a pénzek kimenjenek az államháztartásból.

„Vannak olyan ügyeink, amelyek meg fognak állítani olyan nagymértékű kifizetéseket, amelyekről azt gondoljuk, hogy jelenleg nem lennének indokoltak” – fogalmazott. Bíró Ferenc hozzátette: tehetnek feljelentést is az ügyészséghez, az európai pénzeket vizsgáló OLAF-hoz is. Az Országgyűlésnek és az Európai Bizottságnak is tartoznak beszámolási kötelezettségel. Ezzel kapcsolatban az elnök elmondta: igyekszik a bizottság képviselőivel állandó kommunikációt fenntartani, negyedévente egyszer találkoznak. Formálisan évente egyszer kell beszámolót küldeni az Európai Bizottságnak és a magyar Országgyűlésnek.

"Az Európai Bizottság nagyon pozitívan értékeli a munkánkat, szeretném itt is megköszönni a kollégáimnak azt a munkát, amit ők elvégeztek, ebben az ütemben is ilyen minőségben. Én nagyon büszke vagyok rájuk" – hangsúlyozta Bíró Ferenc.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter Bécsben: mindenki szeretné tudni, kik a felelősök azbesztügyben

Magyar Péter Bécsben: mindenki szeretné tudni, kik a felelősök azbesztügyben

Nem voltam kemény, csak egyenes és őszinte azbesztügyben, és a kancellár úr jól fogadta” – Magyar Péter miniszterelnök rövid sajtótájékoztatót tartott a Hofburg előtt Bécsben, miután hivatalos munkaebéden vett részt minisztereivel az osztrák gazdasági élet képviselőivel. Találkozott és megbeszélést folytatott Alexander Van der Bellen osztrák államfővel is, majd a magyar delegáció vonattal indult haza Budapestre.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. A bécsi sajtótájékoztatón Magyar Péter jelezte: a különadók felülvizsgálatát tervezik, de ezek kivezetésének még nincs itt az ideje, előbb új költségvetésre és tisztánlátásra van szükség. Hétfőn közös munkacsoport indul az azbesztszennyezés ügyében, a két kormány pedig akár már szeptemberben közös kormányülést tarthat Gödöllőn. Itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos csontváz került elő három nagy állami projektnél, miközben Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×