Infostart.hu
eur:
379.45
usd:
321.92
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
Handball ball and the net from the goal
Nyitókép: Filip Viranovski/Getty Images

A Ferencváros győzött Elek Gábor hazatérő meccsén

A címvédő Ferencváros 37-28-ra nyert otthon az újonc, harmadik helyen álló Esztergom ellen a női kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.

A hazai közönség a találkozó előtt vastapssal fogadta Elek Gábort, az Esztergom vezetőedzőjét, aki 2007 és 2023 között irányította a zöld-fehéreket, bajnoki- és Magyar Kupa-győzelmeket ünnepelt a csapattal, kétszer nyert KEK-et, valamint Bajnokok Ligája-döntőig jutott az együttessel. Az 54 éves szakember először látogatott ellenfélként az édesapjáról, Elek Gyuláról elnevezett csarnokba.

Érdekesség, hogy Szucsánszki Zita, az Esztergom rutinos játékosa nem vállalta a játékot: "Nekem könnyebb, mert én már megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó a Fradi ellen pályára lépni, nekem ennél többet jelent a klub. Most olyan világot élünk, hogy mindenhol zsoldosok játszanak, de én ehhez akkor is tartom magam" – mondta a mérkőzés előtt a korábbi válogatott irányító.

A találkozón az újonc sokáig jól tartotta magát, a félidőben csak két gól volt a hazaiak előnye. A fordulást követően a Ferencváros lépésről lépésre növelte előnyét, végül a nyolc gólt szerző Klujber Katrin vezérletével magabiztosan diadalmaskodott.

Sikerével a Ferencváros átvette a vezetést a tabellán.

Eredmény, női NB I:

FTC-Rail Cargo Hungaria - MOL Esztergom 37-28 (17-15)

A tabella:

1. FTC-Rail Cargo Hungaria 21 20 1 - 746-513 41 pont

2. Győri Audi ETO KC 21 20 - 1 796-491 40

3. MOL Esztergom 20 16 - 4 621-565 32

4. DVSC Schaeffler 19 13 2 4 606-520 28

5. Váci NKSE 19 10 - 9 560-564 20

6. Szombathelyi KKA 20 7 5 8 562-607 19

7. Motherson Mosonmagyaróvár 19 9 - 10 543-575 18

8. Kisvárda Master Good SE 19 7 1 11 454-530 15

9. Alba Fehérvár KC 19 6 1 12 511-545 13

10. Moyra-Budaörs 19 5 2 12 512-594 12

11. Dunaújvárosi Kohász KA 19 5 1 13 568-642 11

12. Vasas SC 19 5 1 13 515-631 11

13. Tappe-Békéscsabai Előre NKSE 19 3 2 14 527-604 8

14. MTK Budapest 21 3 - 18 567-707 6

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×