Infostart.hu
eur:
358.92
usd:
309.14
bux:
130632.44
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Dubaiban is elismerték a kampányt, amelyben a főhőst a csillagokig repítették

Júniusban ezüstöt nyert a Lounge Group Szerencsejáték Zrt.-nek készített Eurojackpot kampánya a nemzetközi WINA Awardson.

A WINA, a World Independent Advertising Awards díjat 2016-ban hozták létre azzal a céllal, hogy az öt kontinensről származó, független, multinacionális ügynökségek és hálózatok munkáját ismerje el száz független, világszínvonalú szakember zsűrizésével. Erre a versenyre a Lounge Group két kampányt is nevezett, melyek közül mindkettő shortlistre került.

A második helyezést elhozó Eurojackpot-kampány a játék 10 éves évfordulójára volt időzítve, és alapvetően a halmozódás esetén megnyerhető, maximális főnyeremény emelkedésére, valamint a heti extra sorsolásra hívta fel a figyelmet. A Szerencsejáték Zrt. mint felelős játékszervező fontosnak tartotta kiemelni, hogy a megemelkedett főnyeremény olyan elképzelhetetlenül nagy összeg lett, hogy azt ép ésszel felfogni is nehéz. Ezért fontos, hogy a nyertes majd tudja ezt kezelni.

Ezeknek a kritériumoknak megfelelve a kreatív koncepció a humorosan eltúlzott szituációkra épült, és azt az alapigazságot állítja fókuszba, mely szerint vannak dolgok, amelyek egy hatalmas főnyeremény hatására sem változnak, csupán a lehetőségek tárháza bővül. A kampány során ezt az életminőségben történő váratlan javulást egy szürrealitásra épülő személyes történeten keresztül mutatták be, ahol közvetlenül egy Eurojackpot nyertes meséli el, hogy hogyan nem változott meg az élete.

„Ahhoz, hogy a megálmodott túlzásokat és a humorral átszőtt jeleneteket kiemelkedő minőségben tudjuk megvalósítani, a reklámfilm forgatásán a jelenleg elérhető legmodernebb ún. XR, azaz Extended Reality megoldást használtuk. Ezt a technológiát olyan nagyszabású, hollywoodi produkciók megvalósításánál alkalmazták, mint a Csillagok háborúja spin-off sorozata, a The Mandalorian vagy a közelmúltban hat Oscar-díjat nyert Dűne. Mindezen felül egyedi CGI-technológiát is igénybe vettünk, amelyet korábban kizárólag nemzetközi márkák reklámfilmjeiben láthattunk viszont” – mondta Radovics Péter, a Lounge Group kreatívigazgatója.

Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×