Infostart.hu
eur:
385.39
usd:
331.81
bux:
122052.37
2026. január 16. péntek Gusztáv
HMZrinyi.hu
Nyitókép: HMZrinyi.hu

Ügyészségi döntés a vezérkari főnök kifogásolt parancsa ügyében

A Központi Nyomozó Főügyészség kivizsgálta a Magyar Honvédség vezérkari főnökének magatartását kifogásoló feljelentést, amelyet bűncselekmény hiányában utasított el.

Ismeretlen személy szolgálati visszaélés bűntette és alárendelt megsértésének bűntette miatt tett feljelentést, amelyhez két hangfájlt is csatolt – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében.

A feljelentő azt sérelmezte, hogy Böröndi Gábor altábornagy 2023. május 5-én a szentendrei laktanyában tartott vezetői értekezleten a parancsnoki gépjárművezetők olyan kiképzését rendelte el, amelynek célja – a feljelentés szerint – a fizikai és lelki bántalmazás volt, és amelyet szabálytalanul úgy hajtottak végre, hogy megsértették a katonák emberi jogait és méltóságát.

A feljelentés-kiegészítés során beszerzett adatok alapján megállapítható, hogy

a feljelentő által megalázónak vélt kiképzési feladatok a NATO szövetséges fegyveres erői által is alkalmazott kiképzési módszertan szerint kerültek összeállításra.

A kiképzés célja – más katonák mellett – a parancsnoki gépjárművezetők harcképességének fokozása volt, valamint az, hogy a kiképzésen elsajátított ismereteket az érintettek a tényleges napi szolgálati feladataik során, a gyakorlatban is alkalmazni tudják.

A katona szolgálati viszonya különleges közszolgálati jogviszony, amely – a honvédelmi szervezet feladatainak megvalósítása érdekében – az egyes alapjogok korlátozásának elfogadásával, valamint az élet és a testi épség kockáztatásával valósul meg – teszik hozzá.

A parancs kiadása a jogszabályi rendelkezések alapján jogszerű volt. Önmagában az a körülmény, hogy a parancs a kiképzési feladat végrehajtásával érintett állomány tagjait az esetlegesen a megszokott napi tevékenységüktől eltérő fizikai és pszichikai megterhelésnek tette ki, bűncselekmény elkövetésének egyszerű gyanúját nem alapozhatja meg.

A parancsnoki gépjárművezetők harcászati kiképzése a kiképzési terv keretein belül, szakmailag megalapozott módszerek szerint történt, és az is kiemelendő, hogy ugyanezen módszereket alkalmazták – és alkalmazzák – több alakulat személyi állományának képzése során is.

Mindezek alapján a Központi Nyomozó Főügyészség az elrendelt feljelentés-kiegészítés alapján lefolytatott vizsgálata során azt állapította meg, hogy

nem történt bűncselekmény, ezért a feljelentést elutasította.
Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×