Infostart.hu
eur:
358.59
usd:
308.92
bux:
129728.5
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Nyitókép: Kunhalmi Ágnes/Facebook

Kunhalmi Ágnes öt új polgármesterjelöltet mutatott be – videó

A Magyar Szocialista Párt eddig mintegy húsz polgármesterjelöltet mutatott be.

A 2024-es helyhatósági választásra készülve eddig több mint húsz polgármesterjelöltet nevezett meg az MSZP, akik között vannak párttagok és civilek is.

Az MSZP azt szorgalmazza, hogy helyben döntsék el az ott élők, hogy ki a legalkalmasabb közülük arra, hogy legyőzze a Fidesz jelöltjét. „Hiszünk abban, hogy a pártoknak és a civileknek együtt, közösen kell felvenni a versenyt a Fidesszel szemben” – olvasható a párt közleményében.

A szombaton bemutatott új jelöltek:

  • Fekete Zsolt, Salgótarján jelenlegi polgármestere;
  • Máté Antal, Nyírbátor MSZP-s polgármestere;
  • Halmi Antal, Győrtelek polgármestere;
  • Bánhidi József, Annavölgy polgármestere;
  • Stefanik Zsolt, Halásztelek szocialista önkormányzati képviselője.

Kunhalmi Ágnes korábbi szavait megismételve azt is hangoztatta: „együttműködésre vagyunk kényszerítve, hiszen semmi olyan dolog nem változott, ami azt tenné szükségessé, hogy az ellenzéki pártok külön induljanak.”

Az európai parlamenti és az önkormányzati választás 2024-ben egy napon, mégpedig június 9-én lesz Magyarországon.

Címlapról ajánljuk
Erste Bank: 4 százalékra ugró infláció és 1,4 százalékos GDP-növekedés jöhet

Erste Bank: 4 százalékra ugró infláció és 1,4 százalékos GDP-növekedés jöhet

Ha májusban nem ad jelzést az MNB a kamatcsökkentésről, akkor hónapokat kell várni egy ilyen lépésre – mondta Nyeste Orsolya. Az InfoRádió arról is kérdezte az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzőjét, hogy milyen várakozásaik vannak a GDP-arányos deficit alakulására idén azt követően, hogy már áprilisra jelentős hiányt halmozott fel a hazai költségvetés.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×