Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kiemelt árstop-ellenőrzésekről tartott sajtótájékoztatón az Igazságügyi Minisztériumban 2023. május 19-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Árstop: már egymilliárd forint fölött a kiszabott fogyasztóvédelmi bírság

Szentkirályi Alexandra – az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkárával közösen – ismertette az árstop bevezetése óta folyamatosan zajló fogyasztóvédelmi ellenőrzések eredményeit.

Kiemelte, az árstop folyamatos ellenőrzése mellett szükség van a téma kiemelt ellenőrzésére is, amelynek keretében kiemelt számú boltot vizsgálnak.

Ismertette, hogy az árstop bevezetése óta két kiemelt ellenőrzést tartottak a fogyasztóvédők.

Az elsőnél 468 vizsgálatot folytattak le, a kiszabott bírság összege lassan eléri a 350 millió forintot, ami még nem jelenti a végleges számot, mert további 70 eljárás folyamatban van. Az árstop második kiemelt ellenőrzése május 8. és 14. között zajlott. Ennek során 519 ellenőrzést végeztek, és már most megállapítható, hogy 110 esetben előfordult jogsértés, ebből 61 olyan üzlet volt, amely az első után a második razziában is fennakadt a rostán, további 176 ügynél folyamatban van a tényállás megállapítása, ezekben az esetekben is lehet jogsértés.

A sajtótájékoztatón Szentkirályi Alexandra kifejtette, az orosz–ukrán háború miatt megborult a gazdasági helyzet Európában, így Magyarországon is, ezt tetézte az elhibázott brüsszeli szankciók okozta kár.

Hozzátette, a két tényező hatására elszabadult az infláció, megnőttek az energiaárak, mindez begyűrűzött az élet összes területére.

A magyar kormány meghozta az intézkedéseket, hogy a magas infláció ellen megvédje a magyar családokat és vállalkozásokat. Ezek eredményeként az elmúlt hónapok inflációs adatai azt mutatják, hogy trendszerűen, folyamatosan és látható mértékben el kezdett csökkenni az infláció. Szeretnék elérni, hogy az infláció év végére egyszámjegyű legyen – mondta Szentkirályi Alexandra.

A kormányszóvivő elmondta, hogy

az árstop szabályait ismételten megsértők akár boltbezárásra is számíthatnak, de nem ez az elsődleges cél,

hanem az, hogy mindenki hozzájusson a megfelelő mennyiségű és megfelelő árú termékhez a boltokban.

A hatósági ellenőrzések folytatódnak, a kormány nem hagyja, hogy a boltok nyerészkedjenek a családokon – jelentette ki a kormányszóvivő.

Június elsején életbe lépnek a kötelező akciózásra vonatkozó szabályok is, húsz meghatározott termékkör esetén kell egy-egy terméket a boltoknak az előtte lévő 30 nap legalacsonyabb árához képest 10 százalékkal olcsóbban adni. A családok boltonként legalább húsz akciós termékkel meg tudják tölteni a kosarukat - mondta a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra jelezte, hogy július elsejétől a tervek szerint életbe lép az online árfigyelő rendszer is, ami erősebb versenyhez, alacsonyabb árakhoz, nyomottabb inflációhoz fog vezetni.

Budapest, 2023. május 19.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő (b) és Kupecki Nóra, az Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a kiemelt árstop-ellenőrzésekről tartott sajtótájékoztatón az Igazságügyi Minisztériumban 2023. május 19-én.
MTI/Kovács Tamás
Budapest, 2023. május 19. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő (b) és Kupecki Nóra, az Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a kiemelt árstop-ellenőrzésekről tartott sajtótájékoztatón az Igazságügyi Minisztériumban 2023. május 19-én. MTI/Kovács Tamás

Kupecki Nóra, az Igazságügyi Minisztérium (IM) alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, a fogyasztóvédelem minden erőforrásával azon dolgozik, hogy fellépjen a trükköző vállalkozásokkal szemben.

Ismertette, hogy az árstop bevezetése óta 7218 fogyasztóvédelmi ellenőrzést végeztek, ebből 1242 volt kifogásolt, 1042 esetben már végleges bírságot kiszabó határozat született.

Eddig a végleges bírság összege 1 milliárd 15 millió forint.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az ismételt jogsértést elkövető boltok magasabb bírságra számíthatnak.

Az online árfigyelő rendszerre, és a kötelező akciókra vonatkozó szabályok betartását is a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi, ezeknél is hasonló szigorral járnak el, mint az árstop ellenőrzésénél - mondta Kupecki Nóra.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Nagy változásról született döntés Brüsszelben, és ez a magyar árampiacra is hatni fog

Nagy változásról született döntés Brüsszelben, és ez a magyar árampiacra is hatni fog

Tavaly év végén született egy elsőre talán kevéssé izgalmasnak tűnő, de az európai villamosenergia-rendszer és a magyar árampiac jövőjét is befolyásolni képes jelentős változásról szóló döntés. Az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége (ACER) ugyanis decemberben jóváhagyta az európai villamosenergia-átviteli rendszerirányítók (TSO-k) által 2025 nyarán benyújtott javaslatot, amelyben az úgynevezett kapacitásszámítási régiók európai rendszerének módosítását indítványozták. Cikkünkben kifejtjük, hogy mit jelent mindez, mi a változtatás célja és miért jó Magyarországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×