Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
133528.69
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke 16. évértékelő beszédét tartja Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én. Az első sorban Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, a párt európai parlamenti képviselője (első sor , b2), Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége, a DK európai parlamenti (EP) képviselője, az EP alelnöke (b3) és Vágó István, a DK elnökségi tagja (b5), valamint Ara-Kovács Attila, a DK elnökségi tagja, a párt EP-képviselője (második sor, b).
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Vágó István halála politikai változást hozhat a XII. kerületben

A közismert műsorvezető halála miatt időközi választást írtak ki július 16-ra, hiszen Vágó István a DK helyi képviselője volt.

A DK egykori politikusának halála miatt azért kell új voksolást tartani, mivel Vágó 2019-ben még egyéni körzetben győzött.

A voksolást július 16-ára írta ki a XII. kerületi választási bizottság.

A vidékhangjai.hu ezzel kapcsolatban arra emlékeztet, hogy Vágó István körzetében 2019-ben csupán hárman indultak. Köztük volt Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke is.

Az akkori választás majd öt százalékkal nyerte Vágó István a kormánypárti Tóth Dezsővel szembe. A Kutyapárt vezetője akkor 16 százalékot kapott.

A lap emlékeztet arra is, hogy a 2022-es országgyűlési választáson a baloldal egységesen indult. Ebben a körzetben is meglehetősen sima végeredmény született,

49-40 volt az ellenzék javára.

Tegnap Gödön is fontos választást tartottak, az olimpiai bajnok kajakozó, Kammerer Zoltán lett a polgármester. A volt sportolót a Fidesz is támogatta, de nem az ő jelöltjük volt. Itt az ellenzék elvesztette pozícióját, hiszen korábban a momentumos Balogh Csaba állt a város élén.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskorszerűsítések támogatását. Javítási és fejlesztési programot indít a legkritikusabb állapotú intézményekben a kormány. Péntek este megjelent a médiatörvény módosításáról szóló, a Tisza Párt képviselői által beadott törvényjavaslat, amellyel biztosítanák a közmédia függetlenségét a jövőben. A tervezet értelmében jelentősen átalakulna a szervezet működése, az MTVA helyett új felügyeleti szerv jönne létre Független Közmédia Testület néven. Magyar Péter pénteken azt is bejelentette, hogy Magyarország hivatalosan is megállapodott Ukrajnával a kárpátaljai magyar kisebbségek jogaival kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×