Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Az adósságfék szabályok módosításáról döntött a jegybank - a nap hírei

A magyar kormány azt követeli Kijevtől, hogy vegye le a háború nemzetközi szponzorainak listájáról az OTP-t. Összesen 5 milliárd dollár külső tőkét vonna be a MÁV és a Volán fejlesztéséhez az építési és közlekedési miniszter

Az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás folytatása mellett érvel a legtöbb uniós tagállam, Magyarország azonban kitart békepárti álláspontja mellett - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Stockholmban. Szijjártó Péter az európai uniós külügyminiszterek tanácsülésén elmondta azt is, hogy a magyar kormány azt követeli Kijevtől, hogy vegye le a háború nemzetközi szponzorainak listájáról az OTP-t. A tárcavezető úgy fogalmazott: amíg ez nem történik meg, addig a magyar kormány "nagyon nehezen" tárgyal további szankciókról.

Három embert nem engedne uniós szankciós listára venni a magyar kormány, az Európai Bizottság új, már 11. szankció csomagjából. A Szabad Európa értesülése szerint Magyarország az orosz védelmiminiszter-helyettesét, az Oroszország és Belarusz közötti összeköttetést biztosító Vasutak vezetőjét, és az ukrán gyerekek deportálását segítő tatár elnököt is levetetné a listáról. Az EU újabb 71 orosz hivatalos és húsz jogi személyt helyezne a szankciós listára, akikkel szemben beutazási tilalmat és vagyonbefagyasztást rendelnének el.

A megújított Magyarország egyik sikertörténetének nevezte a Veszprémben megvalósult fejlesztéseket a miniszterelnök. Orbán Viktor az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ megnyitóján úgy fogalmazott: a kormány támogatta, hogy Veszprém méltó módon legyen az idén Európa Kulturális Fővárosa. Felidézte: az állam mintegy százmilliárd forinttal támogatta a projektet.

Ismét az erős, jól képzett, a hagyományait megőrző, de modern nemzeti haderő létrejöttét nevezte célnak a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Ludovika Fesztivál szabadegyetemi programján tartott előadásában kiemelte: a NATO a tagállamok nemzeti haderőire támaszkodik, ezért is fontos, hogy Magyarországnak jól kiképzett, önálló nemzeti hadereje legyen, amely képes szövetségesi vállalásainak teljesítésére is.

Összesen 5 milliárd dollár külső tőkét vonna be a MÁV és a Volán fejlesztéséhez az építési és közlekedési miniszter. Lázár János a Vasutasok Szakszervezete tisztújító kongresszusán azt mondta: tízéves átalakítási tervre tesz javaslatot a kötöttpályás és a közúti közlekedés területén. A tárcavezető arról is beszélt: a jövőbeni magyarországi ipari beruházások kiszolgálása, a dolgozók mobilitásának fejlesztése érdekében kellene piaci szereplők bevonásával fejleszteni a MÁV-ot és a Volánt.

Nem állt szándékában megkérdőjelezni azt, hogy Lengyelország a legfőbb áldozata és elszenvedője volt a II. világháborúnak – mondta a vezérkari főnök a lengyel nagykövetnek. Böröndi Gábor személyesen találkozott a nagykövettel, miután felháborodást váltott ki minapi kijelentése, hogy az 1939-ben kitört német-lengyel háború „lokális háború" volt, amit békefolyamattal kellett volna megfogni ahelyett, hogy világháborúvá szélesítették volna.

Az adósságfék szabályok módosításáról döntött a Magyar Nemzeti Bank az idei felülvizsgálat alapján. A változtatást a magasabb inflációval és az emelkedő bérekkel indokolta a jegybank. Július elsejétől megemelik a küszöbértéket a magasabb jövedelemarányos eladósodottságot engedő kivételszabálynál. Ezen kívül a kisösszegű hitelekre vonatkozó, az adósságfék szabályok alkalmazhatósága alóli kivételszabályoknál is módosul a küszöbérték. A limit 500 ezer forintról 600 ezer forintra nő.

Márciusban 4,1 százalékkal csökkent az ipari termelés éves összevetésben. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a feldolgozóipari alágak többségében csökkenés tapasztalható, ugyanakkor a legnagyobb súlyú járműgyártásban és a villamos berendezés gyártásban nőtt a termelés. A legnagyobb mértékben, 30 százalékkal a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás kibocsátása maradt el az egy évvel korábbitól.

Hibásan mérlegelt a mentésirányító, amikor nem életveszélyes kategóriába sorolta a Gálvölgyi János színművészhez kért segélyhívást - állapította meg az Országos Mentőszolgálat belső vizsgálata. Az OMSZ közleményében azt írta: minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattak a segélyhívás fogadása kapcsán, ami megállapította: a mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta, emiatt nem történt meg a riasztható rohamkocsi azonnali kiküldése.

A német nyelvű írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi. Középszinten több mint 11 ezren, míg emelt szinten mintegy 2 ezren adtak számot tudásukról. Középszinten az írásbeli időtartama 180 perc, míg emelt szintű írásbeli teljes időtartama 240 perc volt. Az írásbeli vizsgák május 26-án zárulnak, az emelt szintű szóbelik június 7-14. között lesznek, majd a vizsgaidőszak a középszintű szóbelikkel zárul, június 19-30. között.

Főiskolai diplomát szerezhetnek az artistaművészek; a továbbtanulni vágyók három szakon, lovasakrobata képzésen, bohóc-művész és cirkuszi táncos szakon kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben. A képzés alatt a Fővárosi Nagycirkusz gyakorlási és fellépési lehetőséget biztosít a tanulóknak, az új szakok a Budapest Kortárs-tánc Főiskolán indulnak.

Újabb öt évig Fabényi Julia vezeti a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumot. A régi-új vezető Csák János kulturális és innovációs minisztertől vette át kinevezését. Fabényi Julia 2013 óta áll a kortárs képzőművészet egyik legjelentősebb magyarországi intézményének az élén.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×