Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
Karácsony Gergely főpolgármester (b) és Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács (Főét) alakuló ülésén a Főpolgármesteri Hivatalban 2020. február 11-én. A háromoldalú érdekegyeztető fórumban öt szakszervezeti és öt munkáltatói szövetség, valamint a fővárosi önkormányzat képviselői foglalnak helyet.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Folytatásos regény formálódik a Horn Gyula sétányvitából a kormány a főváros között

A kormányhivatal szerint önkényuralmak fenntartóiról nem lehet közteret elnevezni.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán tárgyalta, és most sem értett egyet a fővárosi kormányhivatal azon újabb törvényességi felhívásával, amely szerint a közgyűlés jogszabálysértően nevezett el közterületet Horn Gyula egykori szocialista miniszterelnökről a XIII. kerületben.

A kormányhivatal ismét a fennálló jogszabálysértő helyzet megszüntetésére hívta fel a közgyűlést. A törvényességi felhívásban azt írták, a Fővárosi Közgyűlésnek a döntését megelőzően mérlegelnie kellett volna, hogy az adott elnevezés megfelel-e az e törvényben szabott feltételnek, amely szerint közterület, illetve az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény nem viselheti "olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett".

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egy Horn Gyula nevét viselő civil szervezet bírósági nyilvántartásba vételére irányuló kérelemmel kapcsolatban, 2022. október 26-án kelt állásfoglalásában azt írta, "Horn Gyula ugyan a történelem kiemelkedő személyiségének tekinthető, azonban közismert életútja nem hagy kétséget afelől, hogy részt vett XX. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában".

A vitában Ughy Attila (Fidesz-KDNP) azt mondta, nem tesz jót a közgondolkodásnak, ha politikai vitát generálnak az elnevezésből és nem adják meg a lehetőségét annak, hogy politikán kívüli köztestület hozzon állásfoglalást a kérdésben.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője arról beszélt, már a közterület-elnevezésről szóló vitában is kétely merült fel az elnevezés jogszerűségét illetően, de akkor a közgyűlés nem fordult a Magyar Tudományos Akadémiához. A politikus módosító javaslatot nyújtott be és azt javasolta, a közgyűlés vonja vissza a közterület-elnevezést és forduljon az MTA-hoz.

Ha a Fővárosi Közgyűlés igazságos, szabad és átlátható kíván lenni, a törvényeknek és jogszabályoknak meg akar felelni, akkor kikéri az arra feljogosított szervezet állásfoglalását - mondta. Hozzátette: ha kétség merül fel egy személy történelmi megítélésével kapcsolatban, akkor arról ne a politika döntsön, hanem az erre feljogosított testület.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes válaszában kiemelte: a közgyűlésnek a törvényességi felhívásra kell válaszolnia. Az előterjesztésben az szerepel,

a közgyűlés döntése jogszerű volt, amit joga van vitatni a kormányhivatalnak

- mondta.

A közgyűlés 9 igen szavazattal, 11 ellenében és 7 tartózkodással nem támogatta Wintermantel Zsolt módosító javaslatát. A Karácsony Gergely főpolgármester által beterjesztett eredeti előterjesztést 18 képviselő szavazta meg, 9-en pedig nemmel voksoltak.

Az elfogadott előterjesztés szerint a közgyűlés nem ért egyet a kormányhivatal törvényességi felhívásában foglaltakkal, és hivatkoztak arra, hogy a helyi önkormányzatban a döntéshozatal során - a kormányhivatal által kifejezetten elismerten - nem merült fel kétség az elnevezés jogszabályi követelménynek való megfelelést illetően, és az ott élőket képviselő, demokratikusan legitimált kerületi önkormányzat kezdeményezte a közterületi elnevezést. Megjegyezték továbbá, hogy

az MTA kifejezetten utal arra, hogy nem közterületi elnevezéssel összefüggésben foglalt állást arról, hogy Horn Gyula nevét egy civil szervezet viselheti-e,

illetve a levélben arra is utalnak, hogy nem tartozik az akadémia kompetenciájába annak eldöntése, hogy egy a történelem kiemelkedő személyisége nevének civil szervezet nevében történő engedélyezési eljárásban hozott akadémiai állásfoglalásnak milyen joghatása lehet egy önkormányzati közterület elnevezéséről folyó eljárásban.

A közgyűlés 2022 nyarán döntött arról, hogy a XIII. kerületi önkormányzat kezdeményezésére neveznek el sétányt Horn Gyuláról 2014-ben felállított szobra közelében, a Gyermek téren.

A közgyűlés egyhangúlag úgy döntött, a XVII. kerületben, Rákoscsaba városrészben egy eddig névtelen utca a jövőben Százdi utca lesz, emléket állítva annak, hogy a Rákoscsaba elnevezés a százdi apátság 1067-ben keletkezett alapítólevelében tűnt fel először. A közgyűlés három tartózkodással elfogadta Karácsony Gergely javaslatát, így a IX. kerületi Imre utcát átnevezik, és születésének 100. évfordulója alkalmából Ligeti György zeneszerzőről nevezik el.

Címlapról ajánljuk
Migrációkutató Intézet: folyamatos a migrációs nyomásgyakorlás, de már vannak előremutató eszközök ellene

Migrációkutató Intézet: folyamatos a migrációs nyomásgyakorlás, de már vannak előremutató eszközök ellene

Az MCC Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban arról beszélt, hogy egyre gyakrabban használják az EU-val szemben barátságtalan államok politikai nyomásgyakorló eszközként a bevándorlást, Európa viszont csak lassan és megfontoltan reagál, mert sokkal inkább meg van kötve a keze, mint az autoriter államoknak. Vannak azonban szerinte a kerítéseknél hatékonyabb módszerek is, mint például a „kapuőr államok létrehozása”.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Nő a feszültség Európa keleti határán: Fehéroroszország atomrakétákkal gyakorlatozott - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

Nő a feszültség Európa keleti határán: Fehéroroszország atomrakétákkal gyakorlatozott - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

Fehéroroszország és Európa között ismét nőtt a feszültség, miután Minszk Oroszországgal közös hadgyakorlaton szimulálta atomrakéták alkalmazását. A lépés Ukrajnában és a NATO-ban is éles reakciókat váltott ki. Aljaxandr Lukasenka a gyakorlatot követően ugyanakkor jelezte, hogy kész lenne tárgyalni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Mindeközben egyre több jel utal arra, hogy az ukrán dróngyártás olyan szintre léphetett, amely már komolyabb nyomást gyakorol Oroszországra. Cikkünkben folyamatosan követjük az orosz–ukrán háború legfontosabb fejleményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×