Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Résztvevők a pedagógusok előkészítés alatt lévő státusztörvénye ellen tartott budapesti tüntetésen 2023. április 24-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Pedagógustüntetés után balhé a Karmelitánál, a rendőrök gázspray-t is bevetettek

Öt óra körül indult meg a Kálvin térről a menet, háromnegyed órával később ért az eleje a Belügyminisztériumhoz. A várban Hadházy Ákosék újra elbontották a kordont. A rendőrök gázspray-t vetettek be a tiltakozókkal szemben.

Délután 4-5 óra között a Kálvin téren több száz diák, tanár és szimpatizáns gyűlt össze a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által meghirdetett demonstrációra. A szervezői feladatokat sárga mellényes diákok látják el – írja tudósításában a tüntetésről a Telex.

A menet élén egy Pintér Sándor belügyminisztert ábrázoló papírfigurát vittek. A tüntetők a Kecskeméti utca – Ferenciek tere – Kígyó utca – Piarista utca – Március 15. tér – Apáczai Csere János utca – Eötvös tér útvonalon haladtak a Lánchíd pesti hídfőjénél lévő Belügyminisztériumhoz a Széchenyi térre.

A tömeget egy rendőrautó vezette fel, több rendőr biztosította a haladást. A tömeg eleje háromnegyed 6-ra ért a Belügyminisztérium épülete elé. A Belügyminisztérium előtti járda egy kötéllel van elkerítve, mögötte végig rendőrök állnak.

Máté András, az Oktatási Hálózat aktivistája azt mondta beszédében: a státusztörvény miatt ősszel már robotoló pedagógusok fognak a diákokra várni. Szerinte a szolidaritás és a tiltakozás az egyetlen megoldás.

Takács Vera, az Adom Diákmozgalom tagja szerint a tanárokra éppen most rakják rá a láncot.

Egy több mint 20 éve tanító matematika-informatika szakos tanár azt mondta: ha bevezetik a státusztörvényt, nem mondhatják el az érzéseiket, hogy ne sértsék a közoktatásba vetett közbizalmat. Így megtaposva érzik majd magukat, ahogy se egy tanárnak, se egy embernek szabadna éreznie magát. Egy óvodapedagógus, „a Katica csoport óvónénije” sírva azt mondta: lesznek kollégái, akik a státusztörvény miatt azonnal fel fognak mondani, mások kivárják, hogy nyugdíjba vonulnak, de ő szereti a hivatását és nem akarja ezt tenni, ezzel a gonoszságokkal teli törvénnyel viszont őt is erre kényszerítik.

Budapest, 2023. április 24.
Résztvevők a pedagógusok előkészítés alatt lévő státusztörvénye ellen tartott tüntetésen  a Belügyminisztérium Széchenyi téri épülete előtt 2023. április 24-én.
MTI/Koszticsák Szilárd
Résztvevők a pedagógusok előkészítés alatt lévő státusztörvénye ellen tartott tüntetésen a Belügyminisztérium Széchenyi téri épülete előtt 2023. április 24-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Kiss Gergő, az Egységes Diákfront tagja szerint közösen érték el, hogy a magyar kormány diktatórikus módszerekhez nyúlt, de ezek után nem lehet megfutamodni. „Erőszakos kormányzásra még nagyobb erő és ellenállás lehet a válasz” – mondta. Ehhez viszont mindenkire szükség van, például a rendőrökre, egészségügyi dolgozókra is. Szerinte a státusztörvényt Dúró Dóra cselekedetéhez hasonlóan le kell darálni – idézi a felszólalót a lap.

Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja szerint van eredménye a harcnak. Beszédében azt mondta, hogy hiába próbálják megregulázni őket, több mint egy éve benne vannak a sztrájk folyamatban. Köszönetet mondott a diákoknak, akik éjszakánként is virrasztottak, tüntettek a tanáraikért. Kiemelte: valamennyi nagy uniós frakció aláírt egy nyilatkozatot, amiben közösen követelték, hogy vonják vissza a státusztörvényt.

Ezután Pankotai Lili ment fel a színpadra. Beszédében azt mondta: „ha a tanáraink nem tüntethetnek, akkor mi, diákok fogunk (...) A játékszabályokat átírjuk, a sakktáblát felborítjuk (...).” Ezután felszólított mindenkit, hogy induljon el a Karmelitához, ahol éppen kordonbontás zajlik.

És valóban: Hadházy Ákos ellenzéki országgyűlés képviselő a Karmelita kolostortól posztolt kordonbontós fotót:

„A Színház utcai kordon a hazugság szimbóluma. Mivel törvénytelenül van ott, újra lebontottuk” – kezdi posztját a politikus. Az „újra” arra utal, hogy korábban háromszor lebontották már az elmúlt hetekben a Momentummal közösen, de aztán mindig visszaállították.

A 444.hu beszámolója szerint a képviselők és a rendőrök között dulakodás és lökdösődés alakult ki, Hadházy Ákost és a momentumos Gelencsér Ferencet és Lőcsei Lajost a rendőrök kézben cipelték arrébb. A tüntetők és a készenlétisek a kordonoknál néztek szembe, ahol a kordon sikeresen ledőlt, rendőrsorfal állt a helyére.

A tiltakozókkal szemben gázspray-t vetettek be a rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) este azt közölte a police.hu oldalon, hogy a Karmelita kolostornál be nem jelentett gyűlést tartottak – írja az MTI. A rendezvény több résztvevője agresszívan lépett fel a rendőrökkel szemben, ellenük könnygázt vetettek be.

Az RTL felvételén látszik, hogy álltak neki a kordonbontásnak és hogy a rendőrök gyűrűjében a földre kerül Hadházy Ákos:

A 444.hu arról is ír, hogy Karácsony Gergely is feltűnt a várban tüntetők között, a tiltakozók megtapsolták. Ott van Jámbor András parlamenti képviselő is. A tömeg elénekelte a Himnuszt és elszavalták a Nemzeti dalt is.

Hadházy Ákos arról beszélt, hogy rendőrállami törvényt védenek rendőrállami módszerekkel. A kordon törvénytelen, az elnyomás eszköze. „Nem a kordont lebontásáért vagyunk itt, hanem a jogállami visszaépítésért” – mondta a hangosbeszélőben.

Utána Gelencsér Ferenc Momentum-elnök, majd Komjáthy Imre (MSZP) szólt a tiltakozókhoz. Utána Pankotai Lili következett, és jövő szerdára újabb tüntetést jelentett be.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×