Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
323.69
bux:
147811.39
2026. november 5. csütörtök Imre
USA, Washington State, Bellevue, Interlake High School
Nyitókép: Jetta Productions/Getty Images

PSZ: félelem és fáradtság árnyékolja be a pedagógussztrájkot

A szakszervezetek mára országos munkabeszüntetését hirdettek a közoktatásban és a szakképzésben, este pedig tüntetést és fórumot is tartanak Budapesten.

Intézményvezetői- vagy egyéb nyomásra menet közben is sokan elálltak a sztrájktól, számos iskolában pedig a csatlakozók magas száma miatt inkább rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el hétfőre, így nem lehet megmondani pontosan, hogy hány pedagógus vesz részt a munkabeszüntetésen – közölte az InfoRádióban a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.

Tudomásuk szerint csaknem minden nyolcadik-tizedik oktatási intézményben (a szakképzési intézmények nem értendők bele) sztrájkolnak. Totyik Tamás szerint a státusztörvény egyébként olaj volt a tűzre, olyanokat is munkabeszüntetésre sarkallva, ami számukra is meglepetésként hatott.

Az érdekképviseleti vezető sérelmezte, hogy a szakképzési intézmények pedagógusainak az eddigi 5 százalék mellé újabb 10 százalékos béremelést ígértek, ezzel próbálva elejét venni a sztrájkhangulatnak.

A PSZ alelnöke szerint amúgy a kollégák egyre inkább felőrlődnek a másfél éve tartó sztrájksorozatban,

de szerinte a kormány is arra játszik, hogy ki fáradjanak. És a félelme is nagyon ott van – tette hozzá. „Az országot járjuk, és már több helyen jelezték, hogy még a PSZ fórumaira sem mernek eljönni, intézményvezetői retorziótól tartva, vagy hogy olyan órarendjük lesz, ami elviselhetetlen állapotot fog okozni számukra.”

Totyik Tamás szerint egyértelműen kijelenthető, hogy minél kisebb egy település, annál alacsonyabb a sztrájkhajlandóság, mert a tanárok úgymond röghöz vannak kötve, miután 8-10 millió forintnál többért egy Kádár-kockát nem tudnak eladni, miközben egy nagyvárosban több tízmillióért is csak egy kisebb panellakást kapnának.

„Tudunk olyanról, akit a fizetése miatt hitelképtelenné minősítették a bankban.”

Az országos sztrájk után a státusztörvény ellen Budapesten tüntetés is lesz. A PSZ kőbányai szervezete pedig a teljesítményértékelési rendszerről és a státusztörvény várható hatásairól fórumot tart.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×