Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
322.34
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Vihar érkezik a Balaton északi partjához Balatonfenyves felől fényképezve 2020. július 21-én este.
Nyitókép: MTI/Varga György

Látványos változások jönnek két népszerű balatoni üdülőhelyen

A Balatonszéplak felsői vasútállomás 600 millió forintból, a balatonfenyvesi csaknem 1,4 milliárd forintból újul meg év végéig - mondta Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára a projektindító sajtótájékoztatón a balatonfenyvesi vasútállomásnál.

Nagy Bálint hangsúlyozta, hogy a Balaton déli partján a vasúti fejlesztések 2010 óta zajlanak, azóta csaknem 73 milliárd forintot fordított a kormány a vonal megújítására. Az eddigi és a további fejlesztésekre azért is nagy szükség van, mert egy év alatt csaknem 1,6 millió ember utazik ezeken a szakaszokon.

Az államtitkár kitért arra, hogy a május elsejétől bevezetett vármegye-, illetve országbérlet az elmúlt 12 év legjelentősebb tömegközlekedési támogatása, a bérletek iránt nagy érdeklődésre számítanak.

Pafféri Zoltán, a MÁV elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt évek jelentős, Balatont érintő vasúti fejlesztései "beérettek". Hosszú idő óta tavaly fordult elő először, hogy a balatoni utazáshoz ugyanannyian választották a vonatot, mint a személygépkocsit - mondta, megjegyezve, hogy a siker a fejlesztések eredményének igazolása.

A tavalyi, minden korábbit felülmúló utasrekordot követően arra számítanak, hogy idén még többen választják majd a vasutat, illetve a közösségi közlekedést a balatoni úti céljuk eléréséhez - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a fejlesztések nem állnak le, amelyek érintik a járműállományt, a szolgáltatásokat, a jegyrendszert, a menetrendet és az infrastruktúrát is.

A balatonfenyvesi fejlesztésekről szólva elmondta, hogy a korábbi pályafelújítást követően a fogadóépület, valamint a kapcsolódó utastájékoztatási és parkoló infrastruktúra is megújul.

Az elnök-vezérigazgató a vármegye- és országbérletekkel kapcsolatban közölte, hogy a részletinformációk már elérhetők az országbérlet.hu oldalon. Az olcsó, egyszerű és korlátlan autóbuszos és vasúti közlekedést biztosító bérletek a következő hetekben már megvásárolhatók a MÁV applikációban. Megjegyezte, hogy az új bérletkonstrukciók érvényesek lesznek a balatonfenyvesi kisvasútra is.

Witzmann Mihály (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta, talán soha nem érkezett még ennyi fejlesztési forrás a Balatonhoz ilyen rövid idő alatt, mint az utóbbi néhány évben. A fejlesztések érintették egyebek közt a közlekedési infrastruktúrát, a vasutat, a balatoni hajózást, a balatoni bringakört, a Sió-zsilipet és a strandokat is - sorolta.

Beszélt arról is, hogy a Lepsénytől Balatonszentgyörgyig tartó vasútvonal 2018-ra megvalósult felújításakor már szóba került, hogy az ország másodig legfrekventáltabb vasútvonalán fontos lenne az állomások megújítása is. "A nehéz és kihívásokkal teli gazdasági helyzet ellenére is tovább tud folytatódni ez a munka" - fogalmazott.

Kifejtette, hogy a fejlesztések eredményeként minden korszerűbb és szebb lesz az utasváróktól az állomási előtereken keresztül a vizesblokkokon át egészen az utastájékoztatási rendszerig, és a fejlesztések magukban foglalnak akadálymentesített parkolókat, kerékpártárolókat, jegykiadó automatákat is. E fejlesztések a térség gazdaságát, turisztikai ágazatát egyaránt élénkíteni tudják majd - mondta.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Ukrán ellentámadásról pletykálnak, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Ukrán ellentámadásról pletykálnak, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×